2. mese: A falevél

Volt egyszer egy kis falevél, Levelentyű, amely a többi falevéllel együtt egy fa ágain üldögélt. Társai között voltak kisebbek-nagyobbak, közepesek is. Nyár vége volt jócskán, de az időjárás még bizonyos napokon meglepő módon nyárias volt.

A fa egy nagyváros viszonylag csendes részén állt, sok másik fával együtt, egy parkos részen.

Kora ősszel, mikor még éppen csak elkezdődött az iskola és újra jártak bölcsibe és oviba is a gyermekek, már nagyon várták a falevelek, hogy leeshessenek a fáról és elindulhassanak kalandos útjukra. A kora őszi időjárás olyan változékony volt, mint egy kamasz hangulat ingadozásai. Egyik nap igazán meleg, másik nap hirtelen igazi őszi hűvös időjárás volt, sok esővel, nagy széllel, amely kishíján többször is leszakította száráról Levelentyűt. De aztán olyan hamar elvonult a felhőszakadás, ahogyan jött, újra kisütött a nap délutánra, majd a következő napokban is.

Levelentyű vegyes érzésekkel várta a közelgő természetes száradást és a lepottyanást, mert bizony egészen rémisztő történetek is jártak szájról-szájra a fa lombjában körbe-körbe, hogy mi is történik majd a falevelekkel, miután leestek a fáról.

Egyikük azt mondta, hogy ha éppen nincs szél, még egy incifinci szellő sem, akkor csak a fa tövébe hullanak. Ha pedig így van, és a szél eláll, akkor nem sodorja őket tovább semerre, így lemaradnak egy csomó kalandról. Jön egy parkgondozó és összeszedi a lehullott avart, amit rengeteg kis lehullott társukkal alkotnak a falevelek. Ebben épp csak annyi kaland van, amíg kiderül, hogy gereblyével dolgozik a parkgondozó vagy egy avarszívó gépezettel, amely egy nagyobb porszívóra hasonlít, csak az kifejezetten az avar gyorsabb összeszedésére való. A gereblyézés jobb, mert ott még a szabadban lehetőség van megszökni, ha egy kósza Szélúrfi arrafelé fúj, és segít néhány falevélnek meglógni, mert ha már összegereblyézték őket, mennek is azonnal egy nagy fekete műanyag zsákba, majd elviszik őket, elégetik, és füstjük jelzi majd további létezésüket.

A szippantásos verzió sem tetszett neki sokkal jobban, mert ott a nagy szívóerőtől félt nagyon, meg attól, hogy vajon milyen lehet a gépezet belsejében, amíg kiveszik őket, majd ismét műanyag zsák és égetés vár rájuk, vagy jobb esetben, komposztnak való felhasználás, de ez inkább családi házaknál, környezettudatos gazdáknál fordulhat elő.

Azt mondták, falevélként egy erdőben leesni a fáról a legjobb. Mert ott rengeteg fa van, friss erdei illat, néha kirándulók zaja, és nagy kaland, ha egy kiránduló meghömpölyögteti őket, mikor a majdnem térdig érő avarban végiggázol vagy épp fetreng benne, kezével belemarkol az avarba és örömében fel-feldobálja őket. Nagy buli, a gyerekek nagy örömmel csinálják mindig, ha épp száraz idő van. Szóval erdőben lenni jobb, de Levelentyű életében jelenleg másképp alakult.

Tehát kis falevélkénk mindenképpen abban reménykedett, hogy ha eljön leesésének az ideje, akkor éppen valamekkora szél lesz, hogy tovább utaztassa őt ismeretlen kalandok felé. Erre nagyon vágyott. Hogy kicsit kalandozhasson, hogy örömet okozzon valakinek, mielőtt végleg elszárad és újra hasznos része lesz a természetnek.

Eltelt egy hónap, amikor úgy igazán hűvösre fordult a hőmérséklet, és ez állandósulni látszott. Most már olyan igazi őszi idő volt, hideggel, hűvös, erősödő széllel, sok esővel.

Egy nagy vihar közben Levelentyű el is szakadt a fától, több más társával együtt és a vihar után a fától nem messze, a fűben kötöttek ki.

Nagyon izgult, hogy még támadjon fel ennél is erősebben a szél, mert nem akarta avarként komposztként végezni, kalandozásra vágyott.

De megjelent a parkgondozó, minden lehullott falevél rémálmával, egy ÚJ, nagy gereblyével és nekilátott a gereblyézésnek. Levelentyű is a kupacba került, szerencséjére nem az aljára, hanem az oldalsó részére. Reszketve rimánkodott magában még egy jókora szélért, hogy kiszabadulhasson innen.

Vágya teljesült, mert a szél felkapta és elég messze repítette a fától kis társaival együtt. Még a parkban voltak, várakozva néztek körül, mikor hirtelen csaholva megjelent egy szeleburdi, játékos barna szőrgombóc, egy kiskutya. Mindent izgatottan megszimatolt, a kavicsokat, a földet, a leveleket, némelyiket meg is nyalta. Aztán egyszer csak felemelte a lábát és pisilt egy nagyot. A falevelek többsége elázott, szerencsére Levelentyű kimaradt ebből a nem éppen kellemes kalandból. Ha szerencséjük lesz, jön egy nagy eső és lemossa róluk hamarosan a harmatos kutyapisit.

Levelentyű megkönnyebbült, hogy nem járt úgy, mint a többiek. De mire észbekapott, egy járókelő, aki arra sietett, a lábával tovább repítette, jóval messzebb társaitól. Berepült a homokozóba, ott pedig egy baba próbálta meg kíváncsian a szájába gyömöszölni a rémült falevelet. Anyukája odapillantva a barátnős beszélgetésből, ijedtében akkorát sprintelt, hogy még egy rövidtávfutó is megirigyelte volna, de még idejében odaért és kikapta a baba kezéből Levelentyűt, mielőtt a szájába tehette volna. Utána az anyuka eldobta őt jó messzire, a babát pedig felvette és elvitte.

Szél, gereblye-veszély, kutyakaland, szájba gyömöszölés… mi jöhet még?-morfondírozott Levelentyű. Még ideje sem volt felocsúdni, mikor egy vidáman szökdécselő, szőke copfos kislány megállt mellette, alaposan szemügyre vette, majd hirtelen a kezébe kapta.

-Anyaaaaa, nézd milyen szép zöld levelet találtam! Vigyük haza, préseljük le vagy fessük be és nyomjunk szép falevél mintákat a rajzlapomra! –és már zsebre is akarta tenni. De anyukája hevesen tiltakozott.

-Szó sem lehet róla kislányom, gyorsan dobd el azt a falevelet, az előbb láttam erre egy mindent összepisilő szeleburdi kölyökkutyát, biztos ezt a falevelet is összepisilte, ezt biztosan nem visszük haza! Ha tovább sétálunk, az út túloldalán nincs kutyafuttató rész, nagyobb az esélye, hogy tiszta faleveleket gyűjthetünk, amiket haza is vihetünk. Tedd le, Panni, kérlek és menjünk tovább!-mondta a kislány anyukája és Panni érdekes módon annyira fellelkesült, hogy több falevelet is gyűjthetnek, hogy hamar félredobta Levelentyűt és az anyukája után sietett.

Levelentyű fellélegzett, hogy megmenekült a lepréseléstől és összefestéstől, de szinte azonnal újra felkapta a szél, ami jóval nagyobb volt, mint előtte. Elrepítette egy emeletes ház ablakára. A párkányon belesve látta, ahogy éppen egy apuka dorgálta meg kislányát, aki filccel összefirkálta nem csak a szoba falát, de az asztalát és az ágyát is. Végül megbeszélték, hogy lemossák, de a kislánynak is segítenie kell, ha ő firkálta össze és abban maradtak, hogy a jövőben egy hatalmas fehér karton lapot fognak felragasztani az ajtóra vagy a szekrényre, és arra már lehet firkálni naphosszat, amíg be nem telik.

A szomszédos párkányon belesve azt látta, hogy egy kisfiúval társasjátékozik az apukája, hogy könnyebben teljen az idő, amíg otthon kigyógyul a bárányhimlőből. Egy emelettel feljebb egy kedves, idős házaspár nézte a tv-t. A nagymama kötögetett közben, a nagypapa pedig néha felnézett az újságjából, ha valami érdekeset hallott a tv-ben, eközben teáztak, beszélgettek. Felvitte a szél a 10. emeletre is, innen jól látta a szivárványt, ami a két ház között látszódott az eső után, mert időközben kisütött a nap. Az 5.-en egy anyuka éppen megetette a kisbabáját, majd tisztába tette, közben énekelt neki, itt is sokáig elidőzött Levelentyű. A 3.-on egy szabad napos apuka éppen barkácsolt, estére a feleségének és a gyerekeknek készült meglepetéssel, közben vidám zenét hallgatott. A 2.-on egy kismama táncolt meghitten a férjével, az elsőn pedig egy gyógyulófélben lévő kislány az anyukájával óriási szivárványszínű buborékokat fújt rendületlenül a levegőbe a nyitott ablaknál. Mosolyogva nézték, merre viszi őket a szél vagy mikor pukkadnak ki. A földszinten egy kölyökcica hergelte játékosan az idős kutyust, aki békésen fekve tűrte, ahogy a kiscica cincálja a farkát, pofozza az orrát és ugrál a hátán.

Ekkor egy nagyobb széllökés tovább vitte Levelentyűt, át a villamos sínek fölött, ellibegett egy áruház mellett, majd két pékséget is látott, miközben a piac fölött repült el, azután a kertváros felé lökte tova a szél.

Itt látott bokrot nyíró nyugdíjas bácsit, a kutyájával futó szabadnapos kamionost, kertészkedő nénit, cicákat az ablakban heverészve, majd ahogy ide-oda dobálta, lebbentette fel-le a szél, végül kikötött egy kertvárosi iskola udvarán.

Csend volt, mert épp még folyt a tanítás, így Levelentyű itt is körül tudott nézni a szél segítségével, amely hol az emeleti, hol a földszinti ablakpárkányok valamelyikére rakta le. Az egyik teremben éppen informatika óra volt, behúzott függönyök mellett, ezért alig látott valamit a pici résen a függönyök között. Máshol énekóra volt, egy kedves dalt tanultak a gyerekek, mindegyiküknek másképp volt szép a hangja. Egy másik teremben éppen kémia óra volt, kísérleteztek; a harmadikban vidám, kedves rajzokat készítettek a gyerekek; egy negyedikben barkácsoltak, a földszinten a tornateremben ping-pongoztak éppen, a szomszéd teremben az olvasókönyvből meséket olvastak fel egymásnak, a mellette lévőben pedig környezet óra volt.

Levelentyű szinte mindent látott az iskola életéből, majd az ide-oda röpködés után, az udvari homokozóban landolt. Itt várta, hogy kicsengessenek, és jobban szemügyre vehesse az ajtón kiömlő gyerekeket és azt, hogyan játszanak.

Nem kellett sokáig várnia, hamarosan szinte tele lett az udvar, minden csoport mást játszott. Valaki labdázott, focizott vagy kergetőzött, mások beszélgettek vagy LEGO-ztak a barátaikkal. Egy kisfiú egy idő után kiszállt a játékból és a homokozóhoz sétált. Elmerült a gondolataiban. Majd hirtelen meglátta Levelentyűt. Körülnézett, vajon más is észrevette-e? Mikor megbizonyosodott arról, hogy nem, közelebb jött, hogy jobban szemügyre vegye őt, az egyetlen zöld falevelet a homokozó közepén. Levelentyűnek a torkában dobogott a szíve. Örült is és egyúttal a frász kerülgette, hogy észrevették, mert fogalma sem volt, mi fog történni vele.  Eddig annyi szép kalandban volt része, annyi mindent látott, hogy álmodni sem mert ilyet még ott a fa tetején.

A kisfiú, olyan 9 év körüli, szemüveges fiúcska, odaért, és óvatosan felvette. Lesöpörte róla finoman a homokot, alaposan szemügyre vette, jól megnézte, nem-e szakadt vagy lyukas, de minden rendben volt. Levelentyű nagyon izgult, mert a kisfiú hirtelen a kezébe rejtette, de a riadalom csak ezután jött, mert a kis falevél előtt minden elsötétült. A kisfiú ugyanis zsebre tette. Levelentyű izgult is, félt is, és legfőképpen a kisfiú mély zsebében semmit sem látott, csak nagy feketeség volt körülötte. Az udvari szünet után a falevélke még végighallgatott egy környezet –és egy matek órát a kisfiú zsebében. Aztán jöttek a kisfiúért, elindultak haza. A kisfiú remélte, hogy nem mennek boltba, mert akkor még tovább kell vigyáznia a kis falevélre, nehogy baja essen és számára nagyon fontos volt, hogy ez a falevél sértetlenül kerüljön haza. Aznap nem volt vásárlás, a kisfiú megkönnyebbült. Mikor hazaértek, a kisfiú megkérte az anyukáját, hogy üljön le a kanapéra, mert van egy meglepetése. Nagyon izgult. Az anyuka leült és várt, kinyitotta a tenyerét és becsukta a szemét, ahogy a kisfia kérte. A kisfiú óvatosan kivette a zsebéből Levelentyűt és az édesanyja kezébe tette.

Mikor az anyuka kinyithatta végre a szemét, ránézett a kezében lévő kis falevélre, amit a kisfia neki hozott, majd a szemeit egy szempillantás alatt elfutotta a könny és magához ölelte a kisfiát. Mert Levelentyű hihetetlenül gyönyörű szép zöld volt. És szív alakú.

-A Szerzői jogokra való tekintettel a http://zsannakepesmese.blogspot.com/ blogban található tartalmak része vagy egésze egyéb helyeken  nem jeleníthető meg a Szerző engedélye nélkül.