18. mese: Télapó kabátja

Újra eltelt egy év, Télapónál reggeli után már nagy volt a sürgés-forgás. Az estére készülődtek, hogy  elvigyék a sok ajándékot a gyerekeknek az egész világon. Pontosan kellett elindulniuk, hogy legyen idejük egy éjszaka alatt mindenhová eljutni a sebes rénszarvasok húzta szánnal.

Halmokban érkeztek már november óta a levelek a gyerekektől, amikben rajzokat és kívánságokat küldtek a Télapónak. Még a borítékra is rajzoltak neki. Volt fehér, zöld, aranyszínű, rózsaszín, világoskék és piros boríték is. A manók gondosan kibontogatták, szétválogatták kívánságok szerint, listát is írtak. Még épp időben készítettek el és csomagoltak be gondosan mindent. Télanyó az utolsó simításokat végezte Télapó új ruháján. A réginek ugyanis az évek alatt a színe igencsak megkopott, ezért már ideje volt egy újat varrni, pedig Télapó igazán nem sokat hordta. Itt-ott pedig mintha kicsit szorította is volna, főleg pocak tájékon, ezért elhatározta, hogy az ünnepek után minden nap egy fél órát tornázni fog a manókkal. Télapó még ősszel megkérte Télanyót, hogy varrjon neki egy új ruhát, amikor felpróbálva a tavalyi ruháját, rájött, hogy bizony nem tudja összegombolni. A ruha annak rendje és módja szerint nagy precizitással és még nagyobb szeretettel el is készült, sehol sem szorított, nagyon kényelmes volt. A szőrme is vadonatúj volt rajta, új, fényes, fekete gombok kerültek rá. A sapka melegebb anyagból készült, mert minden évben egy picit hidegebb lett, -legalábbis Télapó így érezte. Kapott új csizmát is a frissen varrt ruhájához, lába kényelmesen szétterült benne, lábán a zoknija puha, piros és jó bolyhos volt. A manók olyan fényesre pucolták Télapó csizmáját minden évben, hogy saját, huncut kis arcukat is nézegethették benne titokban. Télapó megnyiratkozott, a szakállát is rendbe tette és rétegesen a ruhája alá öltözött, hogy ne fázzon a hosszú úton. A manók csoportosan pakolták fel a hatalmas zsákokat a frissen kitakarított szánra. A szerelő manók alaposan átnézték, nincs-e műszaki hibája, a garázsban lemosták és puha rongyokkal kifényesítették. A rénszarvasokat megetették, szőrüket megfésülték, agancsaikat feldíszítették, csengettyűiket a nyakukba akasztották. Minden csak úgy ragyogott az esti Holdfényben. A hó kisebb pelyhekben, de kitartóan esni kezdett, vékony rétegben bevonva a szán oldalát. Pár csibész hópehely megült Télapó vadonatúj sapkájának szélén.

Miután megvacsoráztak, Télapó egy rendkívül meleg, kockás takarót terített a lábára, három manót vett maga mellé, őket is betakargatta és útnak indultak. Télanyó integetett utánuk, látta, ahogy csilingelve elhaladnak a mosolygó, világító Hold előtt. Pontos tervük volt és listájuk, hogy hova mikor kell érkezniük, mennyi időt tölthetnek egy helyen az ajándékok becsempészésével. Sorban kipipálták, amikor mindent a helyére tettek, nehogy kimaradjon akár egy kis gyermek is. Szerencsére egészen jó időt fogtak ki. Nem volt vihar és az előrejelzések szerint nem is volt várható, csak a jövő héten. Már majdnem végeztek, egy erdőszéli kis ház volt az utolsó a listán, ahova egy kislánynak és egy kisfiúnak vittek ajándékot a fa alá.

A ház olyan hólepte volt, mint egy mézeskalács házikó, cukormázzal díszítve. Belopóztak a kerítésnél, és a hátsó ablakok felé vették az irányt. A teraszt keresték, mert a gyerekek szobájának ablaka éppen ott volt. Az ablaknyitó varázspor elhintése után az ablak zárjai kinyíltak.  Kissé nyikorogtak, ezért nagyon óvatosnak kellett lenniük. Nem nyitották túl nagyra, nehogy kihűljön a szoba. Télapó fellépett, hogy bemásszon. Már majdnem bent volt, mikor azt érezte, valamiért nem megy tovább. Ugyanis beszorult. Pont a hasánál.

- Ó, gondolhattam volna, hogy ez lesz! Már akkor, mikor az új övemet csak egy lyukkal arrébb tudtam becsatolni…! – és akkorát sóhajtott, hogy még a Karácsonyfa díszei is megremegtek és összekoccantak a szépen feldíszített fán.

A manók tolták, tuszkolták Télapót befelé, mert az idő sürgetett, amíg maradhattak, de a pocakja miatt nem mozdult se előre, se hátra. Ő is próbált segíteni a manóknak, a nagy erőlködésben még a szemüvege is bepárásodott. Közben a gondolatai is elkalandoztak, mert a házban nagyon kellemes meleg volt, a kandallóban pattogott a tűz. Ráadásul az egész kis házat körbelengte a fahéj és narancs illata, amely elkeveredett a cserepes fenyőfa összetéveszthetetlen és csodás illatával. Amikor a frissen sült mézeskalács aromája belekúszott az orrába, teljesen elgyengült. De a manók óvatos tologatása visszazökkentette a valóságba. A három kismanó kezdett megijedni, mert hamarosan kel fel a nap, nekik addigra már el kell hagyniuk a házat. Egyiküknek eszébe jutott, hogy talán a rénszarvasok segíthetnének, mégiscsak erősebbek, mint ők hárman együttvéve. Jó ötletnek tartották a javaslatot, ezért két rénszarvast kifogtak a szán elől és most már öten próbálták a beszorult Télapót bejuttatni a gyerekek szobájába, a lehető legkisebb zajjal.  Az ablak megint nyikorgott, és kezdett hideg is lenni, féltek, hogy a gyerekek véletlenül felébrednek. Ám szerencsére pár perc erőteljes tuszkolás és karácsonyi fohászkodás meghozta a várva várt eredményt. Télapó kiszabadult az ablakkeret szorításából és tompán puffant a gyerekszoba puha szőnyegén. Felállt, majdnem rálépett egy építőjáték darabjára, azután meg egy csipogóra, ami a háziak kiskutyájáé volt. Még idejében odébb tudott lépni, anélkül, hogy felébresztette volna a gyerekeket, majd megigazította a ruháját és a sapkáját. A manók beadogatták az ajándékokat, és bezárták az ablakot, hogy ne jöjjön be több hideg, a fűtést is picit feljebb vették, hogy a szoba visszamelegedjen. Télapó megsimogatta az alvó gyermekek fejét, elrendezgették az ajándékokat a szépen feldíszített, illatos fenyőfa alatt. A mézeskalács illata oda vonzotta a nappaliba Télapót és a manókat is. Ettek a gyerekek által kikészített süteményből, ittak a tejből, még almákat is találtak oda téve, amit a gyerekek az ott talált kis levélke szerint a fáradt rénszarvasoknak szántak. Ilyen figyelmességgel még nem találkoztak, szívüket megmelengette az a kedves szándék, hogy mindannyiukra gondoltak.

A kandalló előtt még melegedtek egy picit, belefeledkezve a látványba, de hamarosan az ablak alatt álló rénszarvas csengőjének csilingelése vissza zökkentette őket a valóságba. Indulniuk kellett, mielőtt a kedves háziak felébrednek. Kifelé már az ajtón mentek, hogy Télapó nehogy megint beszoruljon a vészesen nyikorgó és szűk ablakkeretbe. Varázsporral visszazárták az ajtót, majd befogták a szán elé a két rénszarvast. Az almákat betették a szánba, hogy majd otthon a rénszarvasok megehessék. Ellenőrizték a Karácsonyi Listát és amikor mindent rendben találtak, útnak indultak hazafelé. Télanyó az ablakból lesve már nagyon várta őket, mézeskaláccsal, bejglivel, meleg teával. A rénszarvasok mindegyike jóízűen rágcsálta a zamatos, piros almákat. Télapó átöltözött, és ekkor fedezte fel a szakadást az új kabátján, ami biztosan beakadt az ablakba, és ő észre sem vette a nagy izgalomban.  Már majdnem nagyon elszomorodott, de Télanyó kedvesen megnyugtatta, hogy holnap megvarrja úgy, hogy nyoma sem marad.  Azután kimossa és jövőre újra hordhatja. Hacsak… bő nem lesz rá addigra, mert ha tényleg minden nap tornázni szeretne a manókkal karöltve, még az is előfordulhat…

Télapó piros bársony köntösébe bújva, az Északi-sark legkényelmesebb karosszékében ülve pihente ki a nagy út fáradalmait. Segítői: Télanyó őmellé, a másik legkényelmesebb karosszékbe, a manók pedig a szőnyegre tett süppedős, pihe-puha, óriási párnákra telepedve és a lefekvő rénszarvasoknak dőlve, a finomságokat eszegetve, kissé fáradtan, de boldogan hallgatták a meghitt, karácsonyi dalokat.

-A Szerzői jogokra való tekintettel a http://zsannakepesmese.blogspot.com/ blogban található tartalmak része vagy egésze egyéb helyeken  nem jeleníthető meg a Szerző engedélye nélkül. 

17. mese: Csiri és a téli eleség

Csiri már kisveréb korától kezdve nagyon szerette a hasát, viccelődtek is vele a társai és a cinkék, tengelicék, zöldikék is. Ha rájött az ehetnék, majdnem bármit megevett és képes volt lehetetlenül messzire is elrepülni, ha azt csiripelték, hogy nagy esély van valahol igazán finom falatokra bukkanni. Ilyenkor Csiri nem sajnált sem időt, sem fáradtságot, ha esélye volt sokat és ízleteset enni, főleg mióta igazán hidegek köszöntöttek be a környéken. Az utóbbi időben nehezen találtak eleséget, mert a ház, ahova korábban jártak társaival csipegetni, eladósorba került, a család végül elköltözött, így az ottani ennivaló szerzési lehetőségüknek is búcsút inthettek. A hideg beálltával gyorsan új helyet kellett keresniük, ha nem akartak nap mint nap éhesen nyugovóra térni.

Ám Csiri ma jó hírt hallott, társai azt csiripelték, hogy a falu szélén lévő tanyán bőséges ennivalót találhatnak. Nem sokat teketóriázott, míg a többiek még egymással beszélgettek, ő gondolt egyet és neki indult, hogy felfedezze a tanyát és környékét, hogy megtudja, milyen az a hely, mennyi esélye van sokszor teletömni a pocakját. Kissé átfázott éjjel, tegnap ugyanis kevés magot találtak, így csak félig tudtak jóllakni. Csiri elképzelte, hogy ezen az új helyen annyi de annyi magocska van, hogy biztosan pukkadásig falatozhatnak belőle egész télen és többé nem gyötri őket majd a mardosó éhség, és a hideg sem. Mindent beborított a hó, amerre szeme ellátott. A havas táj, mint egy hófehér, óriási, tiszta dunyha, úgy terült el a falun. Megpihent a tetőkön, ahol a kémény füstje vidáman szökött tova az ég felé.

No, itt biztosan jó meleg van és alaposan befűtöttek a háziak! -gondolta sóvárogva Csiri.
Az udvaron még a kutyaház tetejét is vastag hóréteg fedte, még a vizes tálkába is belefagyott a víz. A kutyaól viszont üres volt, mert gazdái ilyen hidegben bent tartották a kutyust az otthonukban, hogy ne a kinti házban fagyoskodjon a pokrócán. A kutya hálásan dőlt a kandalló melletti fotelnek, amiben egyik gazdája ült. Hallgatták a kedves dalokat, melynek dallamai körbe zsongták és betöltötték az egész házat. A tűz finoman pattogott, a parázs tüzes táncot járt a fahasábok között. A család vidáman társasjátékozott, finom süteményeket ettek, meleg teát, mézes tejet és kakaót iszogattak. A cicák a kanapén a gyerekek ölébe kuporodva doromboltak. A melegség és szeretet átjárta az egész házikót. A hangulatos lámpák fényei beragyogták a szobát. Csiri elüldögélt a párkányon egy darabig, nézve a családot, majd gyomra korgása figyelmeztette, hogy folytatnia kell az útját.

Kint a földeket is vastagon befedte a hófehér takaró, csak úgy szikrázott a szeme a látványtól. Az erdő szélén néha megpillantott egy-egy őzet a kis gidájával, látott szarvasokat és egy vaddisznó családot, ahogy a papa és mama után tipegtek a csíkos, virgonc kismalacok. Csiri nagyon éhes volt már. Sajnos, elmúltak a melegebb napok, mikor rengeteg gyom magot tudtak felcsipegetni. Remélte, hogy a faluszéli tanyán talál annyi eleséget, ami megtölti majd korgó pocakját nem csak most, de az egész tél folyamán is. Nagy öröm lenne számukra, ha olyan házat találnának újra, mint a korábbi volt, ahol a cinkékkel, zöldikékkel, és a tengelicékkel is megfértek egymás mellett, és bőven jutott magocska és szalonnabőr  mindenkinek. Ott védett helyük is volt, ahol csipegetés közben megmelengethették fázó kis testüket, ha nagyon átfagytak. A kisveréb közben meg is érkezett, már távolról kereste kicsi szemével, hol lehet az etető, a tanya melyik részén. Egészen nagy tanya volt, istállóval, takaros házzal. Itt is vidáman szökött tova a koromfekete füst a kéményből, fel-fel az égbolt felé.

A kerítésen egy kicsit megpihent, majd miután alaposan szemügyre vette a házat és az istálló környékét is és megbizonyosodott róla, hogy nincs veszély, közelebb merészkedett. Leszállt egy vascsőre, ami pont az eleség mellett volt. Igazából ez egy vaslugas volt, de most csupaszon állt a hideg időszakban. Ide volt kiaggatva az eleség. Csiri azonnal hozzálátott a falatozáshoz. Mohó csipegetését a Nap is mosolyogva figyelte, ahogy kibújt egy picit a felhők mögül. Nappal megolvadt a vaslugason a hó, és Csiri éppen ide szállt le. Kis pihenőkkel és melegedésekkel, Csiri sokáig falatozott, hosszú időre szerette volna csillapítani az éhségét. Örömmel gondolta, milyen jó hírt tud vinni madárka társainak a tanyáról. Csiri addig eszegetett, hogy észre sem vette, hogy közeledik az este. És ha jön az este, akkor újra még hidegebb lesz, minden lefagy. Arra gondolt, hogy ideje visszaindulni, hogy elvigye a hírt a többieknek. De ahogy el akart rugaszkodni, a lába nem mozdult, odafagyott a vascsőhöz, csapdába esett. Kétségbeesetten csiripelt, de nem volt senki a közelben.  Rájött, hogy a tanya gazdái nem gondoltak arra, hogy a vaslugas alja a földben van, és sötét színű is, ezért a földből és a Naptól is kapott meleget.  Így a vason nappal megolvad  a hó, estére meg ha egy kismadár odaszáll falatozni, hát bizony madarastól lefagy. Ha jön az éjszaka, gondolta, akkor még hidegebb lesz, teljesen meg fog fagyni. -gondolta rémülten.

Észre sem vette, hogy társai utána indultak, és egy közeli fáról, egy biztonságosabb helyről nézték, ahogy felfedezi a tanyát és környékét. Kíváncsian várták, milyen hírt hoz majd nekik, mennyi eleség van, mert hogy fedett hely az van, azt látták, de közelebb nem merészkedtek. Mikor észrevették, hogy Csiri lába odafagyott, megijedtek. Azon tanakodtak, hogyan segítsenek neki. De ha odarepülnek, ők is odafagynak és jön az éjszaka. A rémület eluralkodott a csapaton. Ekkor nyílt a ház ajtaja és a gazda az istálló felé vette az irányt. Megetette a lovakat, majd visszament a házba. Csiri szólni sem mert, nehogy észrevegyék. Kisvártatva a gazda újból kijött és a madáretető felé vette az irányt, a kezében egy kis vászon zsák volt, eleséget akart tenni a madáretetőbe. A kisveréb rémülten látta, hogy felé tart. Ő pedig képtelen elrepülni, mert a vascsőhöz dermedt pici lába nem mozdul. Szíve olyan hevesen dobogott, mint soha életében.

Társai a távolabbi fán is látták, hogy a gazda Csiri felé közelít. Pánikhangulat alakult ki a kis madarak között. Végül arra jutottak, meg kell menteniük valahogy Csirit, nem hagyhatják csak úgy magára! Ha a gazda bántani szeretné, akkor előtte velük kell megküzdenie! Szárnyra keltek, hogy minél hamarabb odaérjenek a madáretetőhöz. A gazda közben odaért és észrevette a halálra vált Csirit. Látta, hogy nem tud elrepülni, mert odafagyott lába nem engedi. A kisveréb most már rémülten csiripelt. Társai már a közelében voltak. Látták, hogy a gazda leejti a vászonzsákot, de olyan gyorsan, hogy az földet érve el is dőlt, és a finom magok gyorsan peregtek ki a vastag hótakaróra. Kesztyűjét levéve a gazda még közelebb ment, és a madárkák csak azt látták, hogy megfogja Csirit és odahajol hozzá.

-Elkapta Csirit! Megeszi! Megeszi!-kiáltották halálra váltan a cinkék, tengelicék és zöldikék.
Odaszálltak a gazdához és próbálták megzavarni a csivitelésükkel és azzal, hogy rászállnak, csipkedik a sapkáját, a kabátját, hátha békén hagyja Csirit. Csak egy idő után vették észre, hogy a gazda nem is falatozik. Hanem bizony átölelte Csirit meleg kezeivel és lehelgette a lábát, hatalmas tenyerével a hátát is melengette. Addig-addig lehelgette a kisveréb lábait, amíg ki nem olvadt teljesen. A gazda megmentette Csiri piciny életét. Miután megmelegedett, Csiri elszállt, vele társai is. A gazda megkönnyebbülten nézett utánuk. Fejét csóválva gondolt arra, milyen meggondolatlan volt, hogy nem jutott eszébe, hogy téli eleséget nem szabad kiraknia a vaslugasra, mert a madarak este odafagynak.

Még az éjjel barkácsolt egy nagy és takaros madáretetőt fából és az eleséget abba tette. A kisveréb hálásan gondolt a gazdára, aki megmentette. A madárcsapatban és a faluban is körbejárt a hír, hogy Csiri megmenekült és hogy a tanyán vannak finom falatok bőséggel. Egész télen visszajártak eleségért és melegedni, tavasszal pedig a gazda kerti szökőkútjához jöttek fürdeni.

A kismadarak hálájuk jeléül pedig rengeteg gyom magot ettek meg minden egyes évben a gazda földjén.

-A Szerzői jogokra való tekintettel a http://zsannakepesmese.blogspot.com/ blogban található tartalmak része vagy egésze egyéb helyeken  nem jeleníthető meg a Szerző engedélye nélkül.