29. mese: A panda maci és az ártatlan bárány

Egy hófehér bárány a sűrű erdőn keresztül baktatott, egyre kétségbeesettebben. Keresett valakit, de egyre reménytelenebbnek tűnt a dolog. Benézett a bokrok alá és mögéjük, még az ágak közé is. Ellenőrzött minden kisebb barlang bejáratot, árkot és patak partot.  Már átszelte az erdő minden zegzugát, de a család fekete bárányát sehol sem találta. Fáradtan roskadt le a hegy tetején egy nagy fenyő árnyékában, és szomorúan figyelte a vidáman kergetőző bárányfelhőket az égen.

Erős lelkiismeret furdalása volt, bűnbánóan gondolt arra, hogy ha visszatekerhetné az idő sebesen nyikorgó kerekét , akkor biztosan mindent másképp tenne.  Annyira belemerült a gondolataiba, hogy észre sem vette, meg sem hallotta a határozott lépteket a háta mögül. Csak amikor egy barátságosan dörmögő hang megszólította, akkor ugrott fel ijedtében egy akkorát, mint amekkorát egy kőszáli kecske is igencsak megirigyelt volna.

-Szia, bárányka! Miért vagy itt egyedül? –kérdezte egy panda maci. –Ó, ne haragudj, nem akartalak megijeszteni!  -folytatta gyorsan, amikor meglátta, hogy mennyire megijedt a bárányka.

-Áh, szia, semmi baj, csak nagyon elgondolkoztam, nem is hallottam, hogy jön valaki… -felelt a bárány. –Ó, nem találom a testvéremet! –fakadt ki szomorúan és kétségbeesve. Újra a sírás kerülgette, mint pont azelőtt, hogy a panda megjelent volna. Most már nem is bírta visszatartani.

A panda bátorítóan átölelte és hagyta, hogy a bárányka kisírja magát a vállán, ami elég sokáig tartott. Amikor aztán megnyugodott, a panda elhatározta, hogy kikérdezi őt egy kicsit.

-Elmeséled nekem, mi járatban vagy itt, ha már megnyugodtál? –szólt vigasztalóan.

-A család fekete bárányát keresem.  -szólt lehangoltan a bárányka. –Világgá ment! Egy levelet is hagyott. Tűvé tettem érte az erdőt, de sehol sem találom!

-Miért bujdokolt el?-érdeklődött a panda kíváncsian. –A bárányok nem szoktak csak úgy világgá menni…

-Csakis miattam. Bármilyen csínytevés történik nálunk otthon a családban, mindig azt hiszik, hogy ő csinálta, hiszen ő a család fekete báránya. -mesélte szomorúan a bárány. –Pedig mindet én csináltam. Amikor apukám lekaszálta a füvet és egy szép nagy kupacba rendezte, kiosontam hajnalban és szétszórtam. Amikor összehasogatta a tüzelőnek való fát, azt is leromboltam. A testvérem fekete gyapjújából tettem oda kis darabokat, hogy azt higgyék ő volt. Aztán amikor a mamám kiteregette a szárítókötélre a frissen mosott ruhákat, leszedtem róluk a csipeszeket és szanaszét vitte őket a szél. És amikor új ceruzákat kaptunk, összefirkáltam vele az egyik falat. A ceruzát pedig az alvó testvérem kezébe tettem.  Minden alkalommal azt hitték, hogy ő volt, hiába tiltakozott.

-Na de hát miért tettél ilyet? -kérdezte döbbent arccal a panda. –Nem is értem!

-Tudod, -kezdte bűnbánóan a bárány-, engem azért, mert hófehér vagyok, mindenki ártatlannak tart, mint a ma született bárányt. Meguntam, hogy sohasem csinálhatok semmi rosszat. Rám sosem figyelnek annyira, nem is feltételezik, hogy valami csibészséget tennék. Irigyeltem a testvéremet, és ki akartam tolni vele…

-Ez nagyon csúnya dolog volt tőled! –szidta le a panda. -Azonnal meg kell keresnünk a testvéredet és jó lenne, ha bocsánatot kérnél tőle. Ha hazaértetek, akkor pedig a  szüleidnek mondd el, hogy te csibészkedtél, mert így nagy bajba hoztad a testvéredet.

-Muszáj elmondanom? Nagyon mérgesek lesznek a szüleim! –kérdezte nyafogva a fehér bárány.

-Hogy muszáj-e? Szerintem ha ahhoz elég bátor voltál, hogy ezeket elkövesd, akkor elég bátor vagy ahhoz is, hogy bevalld, mit csináltál és vállald a következményeit. A testvéred ártatlanul kapott büntetéseket miattad. Jó  lenne, ha megpróbálnád jóvátenni valahogy, de ezt szerintem te is tudod, ugye? –és a panda csak csóválta a fejét. –Ne vesztegessük az időt, induljunk, hamarosan besötétedik, meg kell találnunk a testvéredet!

-De én már mindenütt kerestem és sehol nem találtam! Mi lesz így vele, ha nem találjuk meg? Úgy félek, hogy baja esik! –jajgatott a bárány.

-Tudok egy titkos helyet, a Visszhang Szurdokot senki sem ismeri! Talán ott lehet, ha sehol máshol nem találtad. Induljunk! –szólt a panda és sietve neki iramodott.

Már-már rohantak, úgy siettek a szurdok felé. És a pandának igaza lett. A fekete bárány a szurdok egy rejtett zugában feküdt összekuporodva és keservesen sírt. Sírása már messziről visszhangzott, aki ismerte a titkos helyhez vezető ösvényt, azonnal hallhatta, ahogy rálépett. A hangot követve hamar megtalálták az elkeseredett bárányt.

Hófehér testvére elérzékenyülve odaszaladt hozzá és szorosan átölelte puha, éjfekete gyapját. Így sírtak hosszú percekig. A fehér bárány mindent bevallott neki, másikuk pedig annyira meglepődött, hogy még göndör gyapja is pár percre kiegyenesedett. Majd dühös lett, de ez hamar elmúlt és végül ismét csak szomorúan meredt maga elé.

A hazafelé vezető úton azonban kibékültek, olyan szorosan fogták egymás patáját, amennyire csak lehetett. Sietniük kellett, a nap már nagyon alacsonyan járt az ég alján, égővörösre festve a Visszhang Szurdokot és az egész erdőt. Szüleik és barátaik már aggódva keresték egész álló nap a két kicsinyüket, amerre csak lehetett.

Boldogságuk határtalan volt, mikor meglátták a testvéreket és a pandát közeledni a kunyhójuk felé. A család hófehér báránya mindent bevallott, majd mindannyian sírva ölelték át egymást.

A báránynak büntetésül innentől kezdve minden nap segítenie kellett a házimunkában és a ház körül a szüleinek. Nem sokkal később a fekete bárány is már besegíthetett neki, így hamarosan a családban mindenki kivette a részét a házimunkákból.

 

-A Szerzői jogokra való tekintettel a http://zsannakepesmese.blogspot.com/ blogban található tartalmak része vagy egésze (beleértve az illusztrációkat is) egyéb helyeken nem jeleníthető meg a Szerző/Alkotó engedélye nélkül.