Egy hófehér
bárány a sűrű erdőn keresztül baktatott, egyre kétségbeesettebben. Keresett
valakit, de egyre reménytelenebbnek tűnt a dolog. Benézett a bokrok alá és
mögéjük, még az ágak közé is. Ellenőrzött minden kisebb barlang bejáratot, árkot
és patak partot. Már átszelte az erdő
minden zegzugát, de a család fekete bárányát sehol sem találta. Fáradtan
roskadt le a hegy tetején egy nagy fenyő árnyékában, és szomorúan figyelte a
vidáman kergetőző bárányfelhőket az égen.
Erős
lelkiismeret furdalása volt, bűnbánóan gondolt arra, hogy ha visszatekerhetné
az idő sebesen nyikorgó kerekét , akkor biztosan mindent másképp tenne. Annyira belemerült a gondolataiba, hogy észre
sem vette, meg sem hallotta a határozott lépteket a háta mögül. Csak amikor egy
barátságosan dörmögő hang megszólította, akkor ugrott fel ijedtében egy
akkorát, mint amekkorát egy kőszáli kecske is igencsak megirigyelt volna.
-Szia,
bárányka! Miért vagy itt egyedül? –kérdezte egy panda maci. –Ó, ne haragudj,
nem akartalak megijeszteni! -folytatta
gyorsan, amikor meglátta, hogy mennyire megijedt a bárányka.
-Áh, szia,
semmi baj, csak nagyon elgondolkoztam, nem is hallottam, hogy jön valaki…
-felelt a bárány. –Ó, nem találom a testvéremet! –fakadt ki szomorúan és
kétségbeesve. Újra a sírás kerülgette, mint pont azelőtt, hogy a panda
megjelent volna. Most már nem is bírta visszatartani.
A panda
bátorítóan átölelte és hagyta, hogy a bárányka kisírja magát a vállán, ami elég
sokáig tartott. Amikor aztán megnyugodott, a panda elhatározta, hogy kikérdezi
őt egy kicsit.
-Elmeséled
nekem, mi járatban vagy itt, ha már megnyugodtál? –szólt vigasztalóan.
-A család
fekete bárányát keresem. -szólt
lehangoltan a bárányka. –Világgá ment! Egy levelet is hagyott. Tűvé tettem érte
az erdőt, de sehol sem találom!
-Miért
bujdokolt el?-érdeklődött a panda kíváncsian. –A bárányok nem szoktak csak úgy
világgá menni…
-Csakis
miattam. Bármilyen csínytevés történik nálunk otthon a családban, mindig azt
hiszik, hogy ő csinálta, hiszen ő a család fekete báránya. -mesélte szomorúan a
bárány. –Pedig mindet én csináltam. Amikor apukám lekaszálta a füvet és egy
szép nagy kupacba rendezte, kiosontam hajnalban és szétszórtam. Amikor
összehasogatta a tüzelőnek való fát, azt is leromboltam. A testvérem fekete
gyapjújából tettem oda kis darabokat, hogy azt higgyék ő volt. Aztán amikor a
mamám kiteregette a szárítókötélre a frissen mosott ruhákat, leszedtem róluk a
csipeszeket és szanaszét vitte őket a szél. És amikor új ceruzákat kaptunk,
összefirkáltam vele az egyik falat. A ceruzát pedig az alvó testvérem kezébe
tettem. Minden alkalommal azt hitték,
hogy ő volt, hiába tiltakozott.
-Na de hát
miért tettél ilyet? -kérdezte döbbent arccal a panda. –Nem is értem!
-Tudod,
-kezdte bűnbánóan a bárány-, engem azért, mert hófehér vagyok, mindenki
ártatlannak tart, mint a ma született bárányt. Meguntam, hogy sohasem
csinálhatok semmi rosszat. Rám sosem figyelnek annyira, nem is feltételezik,
hogy valami csibészséget tennék. Irigyeltem a testvéremet, és ki akartam tolni
vele…
-Ez nagyon
csúnya dolog volt tőled! –szidta le a panda. -Azonnal meg kell keresnünk a
testvéredet és jó lenne, ha bocsánatot kérnél tőle. Ha hazaértetek, akkor pedig a szüleidnek mondd el, hogy te csibészkedtél, mert így nagy bajba hoztad a testvéredet.
-Muszáj
elmondanom? Nagyon mérgesek lesznek a szüleim! –kérdezte nyafogva a fehér
bárány.
-Hogy
muszáj-e? Szerintem ha ahhoz elég bátor voltál, hogy ezeket elkövesd, akkor elég bátor vagy ahhoz is, hogy bevalld, mit csináltál és vállald a
következményeit. A testvéred ártatlanul kapott büntetéseket miattad. Jó lenne, ha megpróbálnád jóvátenni valahogy, de ezt szerintem te is tudod, ugye? –és a panda csak csóválta a
fejét. –Ne vesztegessük az időt, induljunk, hamarosan besötétedik, meg kell
találnunk a testvéredet!
-De én már
mindenütt kerestem és sehol nem találtam! Mi lesz így vele, ha nem találjuk
meg? Úgy félek, hogy baja esik! –jajgatott a bárány.
-Tudok egy
titkos helyet, a Visszhang Szurdokot senki sem ismeri! Talán ott lehet, ha
sehol máshol nem találtad. Induljunk! –szólt a panda és sietve neki iramodott.
Már-már
rohantak, úgy siettek a szurdok felé. És a pandának igaza lett. A fekete bárány
a szurdok egy rejtett zugában feküdt összekuporodva és keservesen sírt. Sírása
már messziről visszhangzott, aki ismerte a titkos helyhez vezető ösvényt,
azonnal hallhatta, ahogy rálépett. A hangot követve hamar megtalálták az
elkeseredett bárányt.
Hófehér
testvére elérzékenyülve odaszaladt hozzá és szorosan átölelte puha, éjfekete
gyapját. Így sírtak hosszú percekig. A fehér bárány mindent bevallott neki,
másikuk pedig annyira meglepődött, hogy még göndör gyapja is pár percre
kiegyenesedett. Majd dühös lett, de ez hamar elmúlt és végül ismét csak szomorúan
meredt maga elé.
A hazafelé
vezető úton azonban kibékültek, olyan szorosan fogták egymás patáját, amennyire
csak lehetett. Sietniük kellett, a nap már nagyon alacsonyan járt az ég alján,
égővörösre festve a Visszhang Szurdokot és az egész erdőt. Szüleik és barátaik
már aggódva keresték egész álló nap a két kicsinyüket, amerre csak lehetett.
Boldogságuk
határtalan volt, mikor meglátták a testvéreket és a pandát közeledni a
kunyhójuk felé. A család hófehér báránya mindent bevallott, majd mindannyian sírva
ölelték át egymást.
A báránynak büntetésül innentől kezdve minden nap segítenie kellett a házimunkában és a ház körül a szüleinek. Nem sokkal később a fekete bárány is már besegíthetett neki, így hamarosan a családban mindenki kivette a részét a házimunkákból.
-A Szerzői jogokra való tekintettel a http://zsannakepesmese.blogspot.com/ blogban található tartalmak része vagy egésze (beleértve az illusztrációkat is) egyéb helyeken nem jeleníthető meg a Szerző/Alkotó engedélye nélkül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése