8. mese: A falánk molylepke

Molli egy vidám molylepke volt. Egy erdő széli házikóban élt, szép, virágokkal teli mező szomszédságában, egy igen kedves család szekrényében, már évek óta. A városból menekült ide, mert egyre kevesebb ennivalója volt, zavarta a nagy zaj, a tömeg, a rohanás. Na és a patyolat tisztaság. Születése óta egy sikeres ügyvédnő finom eleganciával berendezett otthonában élt. Akkor döntött a végleges költözés mellett, mikor az ügyvédnőnek új bejárónője lett és Molli folyton elcsúszott a tükörsima padlón és a patika tisztaságú polcokon is. A bejárónő igen precíz volt, nem úgy, mint az elődje. Minden ragyogott állandóan a tisztaságtól. Sehol nem volt egy ragacs, egy folt, egy régi kötött pulcsi, még egy icipici porcicácska sem. A szekrényben csupa selyem holmi sorakozott, csúsztak, túl illatosak voltak és Molli nem kedvelte a luxus ételeket, az igazi hagyományos konyhára esküdött.

Egy idő után nem talált egy fogára való falatot sem a szekrényben, mert a ház asszonya Molli egyre ritkább kóstolgatásainak nyomán támadt apró lyukak miatt bosszankodva sokkal sűrűbben selejtezte ki a holmijait, mint korábban.

Így hát, Molli egy napon elhatározta, hogy új otthont keres távol a várostól és itt hagyja az ügyvédnő hófehér, patyolat tiszta, bacilusoktól és régi, ízletes ruháktól mentes, túlfertőtlenített otthonát.

Bepakolt a kis bőröndjébe, felkerekedett és meg sem állt addig, míg a várost már csak nagyon messziről is éppen csak hogy látta, ha hátra pillantott. Megérkezett egy csendes kisvárosba, mint később kiderült, inkább faluba, ahol kiszemelt magának egy takaros fa házikót. A kertben lévő fán telepedett le és egy ideig figyelte a háziakat, ugyanis biztosra akart  menni, hogy jó helyet választ. Csak miután meggyőződött arról, hogy tényleg kedvesek, vidámak, akkor fogta a kis bőröndjét és repült óvatosan beljebb. Felfedezte a házat, körbejárta a szobákat, megnézte, hogy hol, milyen szekrények vannak és végül úgy döntött, hogy a háziasszony szekrényében telepedik le. Kipakolt, azután a nagy utazás után kimerülve nyugovóra tért az egyik, reggelire kiszemelt puha pulcsin.

Idővel belakta a szerényt, megszokta a takaros kis otthont, megkedvelte a háziakat, ennie is volt mit bőven, sőt! Itt volt mindenféle ruha, amire a foga fájt: régebbi kedvenc darabok, közepesen használt, kinőtt, alig használt, sokat mosott, de jó állapotban lévő, és vadonatújak is, nem győzött válogatni. A vadonatúj ruhákon a friss lyukak felfedezését a ház asszonya velőtrázó sikollyal nyugtázta. Molli ilyenkor kicsit szégyellte is magát, de szégyenérzeténél nagyobb volt az étvágya.

 A családban folyton cserélődtek a ruhák, mert a gyerekek nőttek, az anyuka is szeretett vásárolni, egyedül a dédinek voltak igazán régi, de tiszta ruhái, aki szintén a családdal élt. Molli imádott itt élni és imádott -valljuk be- …enni. Igazi kis falánk molylepke volt. Mindenevő. Mert hát nem csak a ruhákba evett bele, hanem a család maradékaiba is, ha néha ebéd után vagy a kerti piknik után a háziak lepihentek és nem pakolták össze azonnal étkezés után a megmaradt finomságokat.

Egy idő után változatosságra vágyott, ezért a család összes ruháját felfedezte. Legjobban a gyerekek ruháit szerette, mert azok között akadt a legtöbb régebbi, kinőtt, bár nem elnyűtt darab, és bizony ezek igazán zamatosak voltak. A legkevésbé mára a dédi ruháit szerette, főleg azóta, hogy a dédi egyik kedvenc blúzába evett bele pár héttel ezelőtt, mire a dédi fogta magát és a mezőn szedett levendulát betette a ruhái közé. Hát, Molli annak nem bírta a szagát, felfordult tőle a gyomra, így dédi szekrényét onnantól fogva elkerülte. Az ottani ruhái így onnantól megmenekültek, aminek a dédi nagyon örült. Molli kevésbé, hiszen kevesebb ruhadarabból mazsolázhatott, válogathatott kedvére.

Az utóbbi időben Mollival igencsak elszaladt a ló, mert eddig sem evett keveset, de mostanában egyre többet és többet kívánt és fogyasztott is el. Utána persze mindig lelkiismeret furdalása volt és megfogadta, hogy visszafogja magát, mert azon kívül, hogy a kedvenc szoknyája nem jött már rá, egyre nehezebben is mozgott. Sokkal lassabban tudott csak repülni, egyre fáradtabbnak érezte magát, rosszul aludt, fájt a dereka, úgy érezte, be van rozsdásodva. Ettől aztán még rosszabb kedve lett. Hogy felvidítsa magát, megint evett, mert közben nem gondolt semmi másra, csak a sok finom falatra és ez okozott számára leginkább boldogságot. De csak egy ideig.

Ahogy teltek a hetek, azon kapta magát, hogy hiába próbál, nem tud kiszállni ebből az ördögi körforgásból. A mozgást is elhanyagolta, pedig régen, még az ügyvédnő otthonában rendszeresen emelgette a parfümös üvegeket, sokat nyújtott, néha jógázott is, hogy jó erőnléte megmaradjon.

Ma éppen megint egy ilyen szomorúbb napja volt, és éppen a tükör előtt repült el. Eddig nem esett útba, jó ideje a rövidebb úton, a nappali ablakon szállt ki a kertbe, nem az előszoba felől, ahol a tükör volt. Először elrepült mellette, majd megtorpant és visszarepült. Kikerekedett szemmel nézte magát. Ez ő lenne a tükörben? Hova lett a híresen vékony dereka? A formás lábai? Most húsos volt mindenhol. Ijedten repült ki a verandára, ahol leült a lépcsőre. Miközben alig ocsúdott fel a meglepetéstől és azon morfondírozott, mitévő legyen, pillantása a szárítókötélre vándorolt. A háziasszony nemrég teregetett ki, finom illat szállt a mező felé a kertből, ahogy a frissen mosott ruhákat szárította a szél, melengette a nap. Meglátta a kiterített ruhákat és összefutott a nyál a szájában. Majd egyszer csak megcsapta az orrát valami finom illat. Most vette csak észre, hogy a kertben otthagyták a délutáni piknikből maradt finomságok maradékát. Itt már nem bírt magával, nem bírt ellenállni ennek a sok finomságnak, hát neki esett. Felfalta a piknikből megmaradt gyümölcsöket, a dinnyét, az almát és még a körtét is, pedig azt nem annyira szerette. Megitta az összes üdítőt, megette a megolvadt fagyit, még a dédi kint felejtett szalagos szalmakalapjába is bele evett. Egyszerűen nem bírta abba hagyni, mert a finom illat emlékeztette a szárítókötélen száradó friss, tiszta ruhákra. Evett az anyuka kedvenc új sárga felsőjéből, az apuka kék nadrágjából, megette a kisfiú piros zoknijainak sarkait, megrágott egy óriás piros kötött csizmát, amiről utólag kiderült, hogy abba szokta hozni a gyerekeknek az ajándékot a Mikulás. Kiharapta a kisfiú alsónadrágját, az anyuka edényfogó kesztyűjét, a kislány új szoknyáját, legvégül pedig a kockás konyharuha közepét is befalta. Itt már úgy érezte, kidurran, muszáj leülnie, így nehézkesen leheveredett a veranda tövébe, mozdulni is alig bírt.

Ahogy így szusszant egyet, arra repült egy lepke és a közelében leszállt egy virágra. Ahogy leszállt a virágra, a szárnyait összecsukta. Molli ezen úgy meglepődött, hogy megszólította:

-Szia, Molli vagyok, egy ruhamoly. Te miért csukod össze a szárnyaidat, ha leszállsz? Ki vagy te?

-Szia, Liliána vagyok, fecskefarkú lepke, hiszen láthatod, elég feltűnő és szép vagyok. A hamis szem rajtam kék és piros, ami az álcám is.

-Én nem vagyok olyan színes, nekem el kell bújnom a házban, nehogy megtaláljanak, nem lehetek feltűnő. De én széttárom a szárnyam, ha leszállok, te miért csukod össze?-kérdezte Molli.

-Mint mondtam, én fecskefarkú lepke vagyok, ezért összecsukom a szárnyam, ha leszállok, te pedig molylepke vagy. Nem vagyunk egyformák. De miért ülsz itt kint, rosszul vagy?-kérdezte kedvesen Liliána.

-Pihenek, nagyon tele ettem magam, mozdulni is alig bírok. -sóhajtotta szomorúan Molli.

-Igen, láttam az előbb, mikor errefelé repültem, hogy szinte mindent felfaltál. Hogy bírsz egyszerre ennyi mindent megenni? Nem leszel rosszul? –kérdezte Liliána.

-Á, ne is mondd, most is rosszul vagyok, annyit ettem. De egyszerűen nem bírok ellenállni a sok finom falatnak. Ám pont ma megláttam magam a tükörben… -mondta szomorúan Mollli. –Olyan dundi lettem, csúnyának érzem magam. Fáradt vagyok, nehezen mozgok, erőtlen vagyok és semmihez sincs kedvem, ha erre gondolok, csak enni, újra és újra. Te pedig olyan szép karcsú vagy…! –nézett a másik lepkelányra szomorúan és irigykedve.

-Köszönöm, Molli! Tudod, -kezdte Liliána –fél éve pontosan így éreztem magamat én is. Semmit nem mozogtam, sokat ettem, minden búmat-bajomat evésbe fojtottam. Végül elegem lett és elhatároztam, hogy változtatnom kell, mert igenis jól akarom magamat érezni a bőrömben. Nem akartam egy újabb fogyókúrát, új életet akartam! –mesélte lelkesen. –Minden héten 3-4 napot mozgok, ha csak 20-30 percet is. Néha nagyon nehéz elkezdeni, de utána mindig megdicsérem magamat, mert olyan jólesően elfáradok és boldognak érzem magam. Szoktam nem csak edzés után, hanem csak külön is nyújtani, kellemes zenére és azóta a lábaim, a szárnyaim is könnyebben mozognak. Nem csak jógázom, hanem nyújtok is, néha futok, extra gyorsan repülök, többféle sportot kipróbáltam, és amelyik kedvemre való volt, azokat váltogatom, hogy ne legyen unalmas. Eleinte minden nap mozogtam, de azt olvastam, hogy kell a pihenő nap is, hogy az izmok is pihenhessenek.

-Én eszek mindent, amit szeretek –folytatta a lepkelány. –Úgy döntöttem, nem akarok megvonni magamtól semmit. Csak kis adagokat eszem, többször egy nap. És amióta mozgok rendszeresen, sokkal jobban érzem magam. Nem kell ám lemondani a finomságokról, amit szeretsz, de esetleg ehetnél te is kisebb adagokat és akkor nem éreznéd magad ennyire erőtlennek, főleg ha mellette kicsit tornáznál is. Iszom este citromfű teát, és levendula olajjal párologtatok, hogy megnyugodjak és jobban aludhassak. Sok folyadékot iszom, Szoktam néha egy napot böjtölni, de azt nem nagyon bírom, így inkább zöldség vagy gyümölcsnapokat tartok. Iszom néha egy hónapig csalánteát, az kitisztítja a vért. Ezek a kis változtatások nekem nagyon sokat segítettek. Esetleg próbáld ki, nálad is beválik-e, ha így most nem jó neked és meglátod, kis idő múlva újra telve leszel energiával, frissebbnek érzed majd magad. -javasolta a kecses lepke.

-Köszönöm a tanácsaidat, még átgondolom…-felelte Molli töprengve.

-Nekem most tovább kell repülnöm, Molli, minden jót kívánok Neked! Ha legközelebb erre járok, ígérem, meglátogatlak, jó?-búcsúzott el Liliána.

-Minden jót Neked is, Liliána, vigyázz magadra! Szerencse kísérjen utadon!-felelte neki. -És köszönöm! -kiáltott utána Molli. Még sokáig integettek egymásnak, ahogy Liliána egyre távolodott.

A kis lepkelány a teraszon estig töprengett azon, amit Liliána mondott és igazat adott neki. Az utóbbi időben valóban egyre erőtlenebbnek és gyengébbnek érezte magát, talán még depresszióba is esett. Mikor beesteledett, berepült a házba, majd a szekrénybe, még vacsorázni sem bírt, úgy teleette magát. Egész éjjel forgolódott, nem aludt jól. Reggel új elhatározásra ébredt. Összeírta a terveit, életmódot akart váltani.

Másnap reggel kitakarította a fekhelyét, eléggé el is fáradt. Elővette a kedvenc szoknyáját és a ruháit, amelyek már nem jöttek fel rá. Elhatározta, hogy újra szeretné ezeket hordani és mindent meg is fog tenni azért, hogy jobban érezze magát kis molylepke testében. Írt egy edzéstervet, melyik nap milyen mozgást szeretne végezni, bejelölte a pihenő napokat is és olyan eltökélt volt, hogy be is tartotta, a nap végén pedig kipipálta a felírt és teljesített feladatokat. Egyik nap 10 guggolást csinált, utána felüléseket végzett, a következő edzésen súlyzóként emelgette a gyerekek zoknijait a szekrényben és a könnyített fekvőtámasszal próbálkozott. Mikor megerősödött, már a felnőttek zoknijait használta.  A harmadik alkalommal nyújtott, „tokától bokáig” –ahogy viccesen magára gondolt.

Figyelt, hogy ne egyen kipukkadásig, hogy nagyokat tudjon repülni a mezőn, ám nem ment még túl messzire. Szívesen meditált és jógázott is az erősítő gyakorlatok mellett, a mozdulatokat pedig az anyukától leste el, mikor kikukkantott esténként a szekrényből. Lassan, fokozatosan megerősödött, frissebbnek érezte magát, kevesebb ételt kívánt, sok friss vizet ivott. A dédi szekrényében lévő levendula illata sem zavarta már annyira, de azért elkerülte. Rosszkedve szép lassan elmaradt, kipihenten ébredt reggelente.

Legközelebb, mikor Liliána ősszel újra arra felé repült, alig ismert rá, ugyanis Molli teljesen megváltozott. A kis molylepke lány örömmel mutatta neki a kedvenc szoknyáját, amibe újra belefért.

Repültek is két nagy kört a mezőn, miközben felhőtlenül beszélgettek, ahogy ezután mindig, amikor Liliána meglátogatta.

-A Szerzői jogokra való tekintettel a https//zsannakepesmese.blogspot.com/ blogban található tartalmak része vagy egésze egyéb helyeken nem jeleníthető meg a Szerző engedélye nélkül.

7. mese: Peti nyuszi és a Húsvét

Nyuszi mama Nyuszi papával és három fiukkal éldegéltek a Nagyerdő egy csendes zugában, épp a kis patak mellett.

Húsvét reggelén kiadósan megreggeliztek, majd közösen leszedték az asztalt. Nyuszi mama elmosogatott, Nyuszi papa pedig szárazra és fényesre törölgette a frissen elmosott tányérokat, evőeszközöket. Eközben a fiúk a szobájukban készülődtek. Nyuszi mama  bekiáltott a konyhából a fiúk szobája felé: -Peti, Palkó, Patrik! Gyertek, gyerekek, válasszátok ki, melyik virágvízzel indultok meglocsolni a nyuszilányokat, hamarosan ideje indulni!

Palkó és Patrik egyből felpattant, fürgén ugráltak ki az ebédlőbe. Peti csak sompolygott kelletlenül, ugyanis nem szerette a Húsvéti locsolkodást. Nagyon nem. Semmi izgalmasat nem talált benne. Sőt, inkább csak bosszantotta, hogy el kell mennie megint locsolkodni, mikor annyi minden mást szeretett volna inkább csinálni. Répát rágcsálni a mezőn elterülve, kavicsokat dobálni a patak vizébe és nézni, ahogy gyűrűzve lesüllyednek vagy sétálgatni, nézelődni az erdőben. De a szokás az szokás, Nyuszi mama és papa nem engedtek, ragaszkodtak hozzá, hogy a fiúk válasszák ki a virágvizeket és induljanak el a nyuszilányokhoz.

-Petikém, úgy látom, nincs jó kedved, gyere, válassz, melyiket szeretnéd?-simította meg a fejét a mamája.

-Nekem mindegy, úgysem akarok menni!-sóhajtotta bosszúsan Peti.

Közben két testvére már meg is előzte, Palkó a nárciszosat, Patrik pedig a rózsásat választotta, így Petinek végül a jázmin illatú jutott. De hát neki úgyis mindegy volt, menni úgysem akaródzott, el is tervezte, hogy ugyan elindul, de majd lemarad a testvéreitől,  másfelé kanyarodik el és kellemesen fogja eltölteni a napot, nem holmi locsolkodással.

El is indultak, Palkó és Patrik siettek előre, Peti szándékosan lemaradt, majd mikor testvérei már messze jártak, letért egy másik ösvényre és ott bandukolt tovább. A jázminos virágvizet csinos üvegcséjével együtt egy elágazásnál hetykén behajította egy bokor mögé, majd jókedvűen fütyörészve szökkent tovább. Kis kerülővel kiért a mezőre, előtte szerzett pár répát a szomszéd kertjéből, útközben azokat rágcsálva, majd a répaevés végeztével a selymes, mélyzöld fűben elterülve nézegette a felhőket az égen, szinte egész nap heverészett. Utána elbandukolt a patakig, ott kavicsokat dobált, sétált erre-arra, nézte a harkályokat, mókusokat, szóba is elegyedett velük. Végül már érezte, hogy késő délután lehet, így elindult hazafelé.

Mikor visszatért a hazafelé tartó ösvényre, összetalálkozott testvéreivel és a barátaikkal, akik mind jókedvűen, dicsekedve mutogatták egymásnak a nyuszilányoktól kapott, csodaszép színes és mintás hímes tojásaikat. Látszott rajtuk, milyen örömmel töltötte el őket  a nyuszilányok öröme, hogy őket is meglocsolják és nem hagyják elhervadni.

Ezt hallva Peti lelassította lépteit és megint lemaradt. Azon morfondírozott, vajon mit fog mondani a mamájának, kiket locsolt meg? De hát, tojások sincsenek nála, így biztosan kiderül, hogy nem locsolkodni volt. Főleg, hogy a jázmin illatú virágvizet is eldobta a mező felé menet, így még az sem volt nála. A testvérei észrevették, hogy lemaradt, odamentek hozzá és kérdezgették, neki hány tojást sikerült kapnia a locsolkodásért. Végül észrevették, hogy Petinek egy sincs. Először meglepődtek, majd viccelődtek vele, hogy Nyuszi mama megdorgálja majd, ha kitudódik, hogy mindenfelé járt megint, csak épp locsolkodni nem. Végül ott hagyták, mindenki haza indult.

Peti lehajtott fejjel bandukolt tovább, léptei egyre lassabbak lettek, ahogy közeledett a szülői házhoz. Nem tudta, mitévő legyen, nem szerette volna, ha Nyuszi mama szomorú lenne. Ahogy így morfondírozott, megszólalt egy vékony, kedves hang a háta mögött:

-Miért nem voltál locsolkodni?

Peti megpördült és egy csinos nyuszilányt pillantott meg, sárga masnival a bal füle mellett. Elpirult.

-Nem szeretem a Húsvétot, nem tudom, hogy kell locsolkodni, szégyellős is vagyok és van jobb dolgom is, mint lányokat locsolgatni, nehogy elhervadjanak.-mondta.

-Jó, jó, értem. De hallottam, hogy a többiek mulattak rajtad, mert egy hímes tojást sem kaptál. Hogy mész így haza, mit fogsz mondani?-kérdezte a nyuszilány.

-Majd kitalálok valamit, törődj a magad dolgával!-vetette oda Peti.

A nyuszilány megdöbbent, majd gondolt egyet és azt mondta:

-Én szeretem a Húsvétot és rengeteg tojást festettem, mindenki a csodájára járt! Mindig szokott maradni is belőle, mert sokkal többet festek, mint amennyi elfogyna. Én adok neked párat, hogy ne kerülj bajba, ha hazamész.-felelte kedvesen a nyuszilány.

-De nem tudlak meglocsolni, mert nincs virágvizem. Elvesztettem.-füllentette Peti.

-Nem baj, akkor is adok neked, csak kísérj haza, kérlek.-kérte a nyuszilány.

Peti beleegyezett. Útközben mindenféléről beszélgettek. Nusi, mert így hívták a kedves nyuszilányt, elmesélte, hogy imád festeni, felnőtt korában festő lesz. Hamar elszaladt az idő, megérkeztek Nusiékhoz. A nyuszilány megkérte, várjon kint, majd pár pillanat múlva megjelent 5 igazán csodálatos hímes tojással. Olyan szépek voltak, amilyen szépet még Peti sosem látott. Megköszönte a tojásokat és elindult hazafelé. Mikor hazaért, kicsit félve, de mégis büszkén mutatta meg szüleinek és testvéreinek a hímes tojásokat, amiket kapott. Mindenki ámuldozott és együtt örültek a locsolkodásaikért kapott hímes tojásoknak. Palkó és Patrik először meglepődve néztek össze, honnan lett Petinek hirtelen 5 hímes tojása, mikor nemrég még egy sem volt, de jó testvérekhez híven, nem árulták be Petit. Nyuszi mama az ebédlőasztal közepére tette a csodaszép hímes tojásokat egy díszes cseréptányérra. Következő nap Nyuszi mamáék büszkén mutogatták a nyuszi rokonoknak, akik meglátogatták őket.

Peti másnap reggeli után elkéredzkedett Nyuszi mamától, arra hivatkozva, hogy fontos dolga akadt. Fontos, bizony. Sietett, megkereste a tegnapi útelágazásnál a bokor mögé hajított jázmin illatú virágvizet és izgatottan kopogtatott be Nusihoz, hogy meglocsolja, nehogy elhervadjon az a kedves nyuszilány. Peti a nyuszilány húgait és édesanyját is meglocsolta. Nusi őszinte öröme mindenért kárpótolta.

Attól kezdve elválaszthatatlan jóbarátok lettek és Peti nem utálta többé a Húsvéti locsolkodást.

-A Szerzői jogokra való tekintettel a https//zsannakepesmese.blogspot.com/ blogban található tartalmak része vagy egésze egyéb helyeken nem jeleníthető meg a Szerző engedélye nélkül.

6. mese: Játéknyuszik

Bogi egy ideje nagyon szerette a nyuszikat, jobban mondva mindent, ami nyuszis. Nyuszis volt a mamusza, a hálóinge, a törölközője, majdnem minden ruhája, a képek a szobája falán, az ágyneműje, még a hajcsatja is. Sőt, a szülei valahogy azt is elintézték neki, hogy nyuszi lehessen az oviban a jele. Legalábbis ő így hitte. Igazából ez a kis jel volt még szabad és egyetlen férőhely volt már csak az oviban, mikor a szüleivel ebbe a városba költöztek.

Szóval Bogi mostanában rajongott a nyuszikért és bár voltak plüss nyuszijai szép szerével, még egy szép nagy, hófehér nyuszi is, amit a nagymamájától kapott tavaly karácsonyra, mégsem volt elégedett. Többet akart. Egy igazi nyuszit. Kapóra jött, hogy közeledett a Húsvét, jóval előtte már kérte a szüleit, hogy vegyenek neki egy igazi hófehér nyuszit ajándékba. Szülei elgondolkodtak, jó ötlet-e, de azután Bogi annyira kérlelte őket, könyörgött, sőt már szinte fulladásig hisztizett, hogy végül engedtek neki.

Bogi türelmetlenül várta a Húsvétot, még tojásfestés közben is csak arra tudott gondolni, hogy hány óra van még addig, míg megkapja az ajándékát. Alig várta, hogy a locsolkodó kisfiúk végre hazamenjenek, alig figyelt rájuk. Mikor elcsendesedett a ház, hazamentek a vendégek, a szülei kérték, hogy csukja be a szemét. Bogi izgatottan azonnal eleget tett a kérésüknek, valójában hetek óta annyira készült erre, hogy alig kellett valamikor is párszor kérlelni, mint korábban, hogy tegyen rendet a szobájában, vagy készülődjön a lefekvéshez, mindent szinte azonnal megcsinált, csak a szülei lássák, mennyire igyekszik és akkor biztosan teljesítik, amit kért.

Bogi behunyt szemmel már elképzelte, milyen szép is lesz a nyuszi, akit kap. És igaza lett. Remegő kézzel bogozta ki a masnit a nyuszis dobozon, amiben valóban egy igazi, apró, remegő orrú, megilletődött, pihe-puha hófehér szőrű, gombszemű nyuszika pihegett.

Ujjongott örömében, szülei is elégedettek voltak, hogy látták az örömét. Megbeszélték, hogyan kell gondozni, hogy együtt adnak neki enni, közösen tisztítják ki a helyét, mit szabad ennie és mit nem. Bogi boldog volt. Onnantól minden nap játszott a nyuszival, nevet is adott neki, bár a szülei azt mondták, hogy egy ideig nem igen lehet tudni, hogy kislány vagy kisfiú a nyuszi, az csak később derül majd ki. Boldogan nézte, hogyan rágcsálja a füvet és a répát a nyuszika, irtózva nézte, ahogy bogyózik. Az ágya mellől pont rálátott a kis nyuszi fekhelyére, ha este a szobájában félig nyitva hagyta az ajtót, és boldog volt, hogy megkapta, amire vágyott.

Aztán egy nap, reggel hiába szólongatta a nyuszikát, ő nem ugrált az ágya körül, ahogy eddig. Rohant a szüleihez, hogy valami történt, mit csináljon? Szülei megnézték a nyuszit és azonnal látták, hogy nagy a baj. Sietve azonnal elindultak az állatorvoshoz.

A váróban még rajtuk kívül két család ült szintén nyuszikkal, csak egyiküknél barna, másikuknál egy éjfekete nyuszi volt. Beszédbe elegyedtek, Beni, az egyik kisfiú elmesélte Boginak, hogy ők igazából a nagymamához indultak látogatóba, és útközben sétálva lettek figyelmesek egy elhagyatott nyuszira, akit valószínűleg kidobhattak egy ideje, mert nagyon rossz bőrben volt ő is. A harmadik nyuszi is elég nyúzottnak tűnt, pedig őt is otthon gondozták, és ő is Húsvéti ajándékként érkezett a másik kislányhoz, Bernihez. Megbeszélték, hogy a váróban megvárják egymást, hogy megtudják, minden rendben lesz-e a nyuszikkal.

A doktor bácsi, akit Elemér doktornak kellett szólítani, szomorúan, szigorúan összevont szemöldökkel, rosszallóan csóválta a fejét. Sajnos nem volt egyedi eset, ezért számított rá, hogy Húsvét után pár héttel ismét megsokasodik a rendelőjében a lebetegedett, életveszélyes állapotban lévő nyuszik száma. Ők vagy a nem megfelelő gondozás miatt betegedtek meg vagy pedig azért, mert egyszerűen a sok probléma miatt, amit a nyuszik ellátása okoz, a nyuszikat egyszerűen utcára tették, kidobták. Beni talált nyuszijának nagy szerencséje volt, hogy Beni a családjával éppen arra járt és sikerült a hetek óta az utcán ázó-fázó és éhező nyuszit észrevenniük és orvoshoz juttatniuk.

Elemér doktor szemrehányóan nézett a szülőkre, majd kifejtette, hogy a nyuszik nem játékszerek, nem helyes tartásuk, a dögönyözések, életveszélyes állapotba sodorják őket, sokszor bele is halnak a nem megfelelő táplálásba, a kéretlen szeretgetésekbe, nyomogatásba. Azt javasolta, hogy inkább az Állatkertben nézegessék az állatokat a gyermekekkel, ahol megfelelő ellátásban részesülhetnek, hiszen ők is élőlények, kedvtelésből nem szabad kockáztatni egyik állat életét sem.

Mindhárom beteg nyuszi igen rossz állapotban volt. Sajnos, Berni nyusziján már nem tudott a doktor bácsi segíteni, hiába volt otthon gondozott nyuszi, el kellett altatni. A másik két nyuszi pedig hosszabb kezelésre szorult. Elemér doktornak sikerült meggyőzni a szülőket, hogy Bogi otthoni és Beni talált éjfekete nyusziját bízzák az Állatkert gondozóira, a kezelést pedig ott folytatják majd. Ott pedig bármikor meglátogathatják őket nyitvatartási időben.

Berni barna nyuszijától közösen, sírva vettek búcsút és megígérték, hogy többet nem kérnek igazi nyuszit Húsvétra, a szülők pedig biztosították Elemér doktort, hogy nem teljesítik többé az ilyenfajta kéréseket, nehogy egy újabb nyuszinak essen baja.

Bogi hazaérve sietve kutatta át a faragott játékos ládikáját, a mélyén megtalálta a nagy, hófehér, selymes plüssnyuszit, amit a nagymamájától kapott. Szomorúan ölelte magához, és letörve gondolt a nyuszi mennyországba költözött nyuszira.

Mielőtt  álomba szenderült, megfogadta, hogy vele bizony soha de soha nem fog többé előfordulni ilyesmi és egész életében nagyon fog vigyázni az állatokra.

-A Szerzői jogokra való tekintettel a https//zsannakepesmese.blogspot.com/ blogban található tartalmak része vagy egésze egyéb helyeken nem jeleníthető meg a Szerző engedélye nélkül.