Hány éves kortól, mikortól olvassunk mesét?

                                 
Nem kell megvárni, amíg a baba eléri az 1 éves kort, biztosan nagyon sokan úgy csináljátok, hogy már a pici babájuknak is mutatnak először csak képeket babakönyvekből, amelyek kaphatóak vízhatlan változatban is, tehát a napi fürdetés része is lehet, amikor pancsol a baba a kádban, hogy közben a benne lévő képeket nézegetitek. Sok lapozgató van, amellyel önállóan vagy segítséggel is el tudnak a babák játszani.

Érdemes elsőnek olyat választani, nekünk volt puha, bársonyos anyagból, aminek igen kellemes az érintése, szívesen veszik és tartják kézben a babák. Vidám színekkel, pici baba-tükröcskével készítették, volt olyan oldala is, amelyikbe bele volt varrva valami zörgős anyag, aminek a hangja is nagyon érdekes a gyerekek számára, mert csörög, zörög, szabadon, élvezettel gyűrögethető.
Az ilyen típusú könyveket a baba könnyedén megtartja saját maga is, anyaga bársonyos, emiatt szívesen veszi a kezébe, mosható, nincs leváló darabja, tehát nem baj, ha a szájába veszi, megkóstolja.

Ha megszokja, hogy pici korban is már lapozgathat, az jó út ahhoz, hogy később a kemény táblás könyveket is örömmel lapozgassa, nézegesse, tépkedje.
Amikor már markol, erősebben fog a baba, érdemesebb még kevésbé sérülékeny könyvet adni, amelynek a lapjait nem tudja összegyűrni, kitépni, a szájába tenni és a darabokat megcsócsálni, megrágni, elnyammogni a szülők nagy "örömére". ;)

Egész pici korban is lehet már esténként a napi rutin részeként a fürdés-lefekvés rituáléjához hozzávenni a meseolvasást és biztos nagyon sokan így is csinálják.
Kellemes fáradtság van már akkorra vagy ha éppen túlpörgött a gyermek, és nem akar odafigyelni ránk, meg lehet próbálni csak úgy magunkban leülni az ágyára, és elkezdeni olvasni a mesét.
Hamarosan mellénk fog kucorodni vagy bebújik a paplan alá, hogy nehogy lemaradjon a meséről.

Ha lát minket olvasni és megszokja, olyan közegben cseperedik, ahol sok az élőszavas -akár fejből mondott, akár felolvasós-, mese, akkor igénye lesz rá.

Öröm látni, ha majd magától kéri a kedvenc mesét újra és újra vagy kíváncsian levesz egy másik könyvet, hogy még ezt is nézzük meg, olvassuk el és így majd a saját tempójában eljutunk odáig, hogy magától is odamegy és választ magának egy könyvet, esetleg többet és ha gyanús a csend a gyermekszobában, lehet, hogy örömmel tapasztaljuk, hogy éppen a szőnyegen hasalva lapozgat vagy az ágyán fekve olvasgat, körülvéve könyvekkel, mert érdekli.

A következő nagy élmény, mikor megtanul olvasni, mikor rájön, hogy a betűkből szavak, majd abból mondatok és végül egyre hosszabb és hosszabb történetek lesznek.
Az újabb mesebeli élményekre szomjazni fog majd, és ha szeret is mesét nézni, visszavágyik majd a könyvek elvarázsolt, kalandos világába az a kisgyermek, aki ilyen közegben nő fel, ahol a könyvek és az általuk kapott élmények mindig újabb és újabb örömöt hoznak számára.

Azok a gyermekek, akiknek sokat olvasnak fel, majd maguk is sokat olvasnak, bővül a szókincsük, könnyebben fogalmaznak vagy fejezik ki magukat élőszóban is. :)

Mutassunk sok szép könyvet a gyermekeinknek, mutassuk meg Nekik a mesék és történetek kalandos, varázslatos világát! :)






-A Szerzői jogokra való tekintettel a http://zsannakepesmese.blogspot.com/ blogban található tartalmak része vagy egésze egyéb helyeken  nem jeleníthető meg a Szerző engedélye nélkül. 

3. mese: A tulipán és a méhecske

Túlia egy cserfes tulipán lány volt. Egy nyári napokon napsütötte,  gyönyörű, hatalmas, lágy és selymesen susogó fűvel borított, néhol kavicsokkal tarkított mezőn élt tulipán társaival együtt.  

Egy harangvirág is élt közöttük, ő volt az egyetlen a környéken, senki sem tudta, hogyan került közéjük, de ha már így alakult, a tulipánok örültek az új jövevénynek és kedvesen befogadták.

A tulipánok sokat beszélgettek, nevetgéltek napközben, és ha éppen nem történt semmi érdekes a mezőn és már a mosolygós Nap által nyújtott sütkérezésbe is beleuntak, akkor megvitatták a múltbeli eseményeket, majd a mostaniakat. Mindig történt velük vagy a mezőn valami, mindig akadt valami téma, ami foglalkoztatta őket, így sosem unatkoztak és sosem fordult elő, hogy kifogytak volna a témából, mert cserfes kis virágszálak voltak.

 Legutóbb éppen azt idézték fel, mekkora meglepetés volt, mikor felfedezték, hogy egy kis harangvirág keveredett közéjük és érdeklődve figyelték, hogyan növekszik velük együtt. Épp erről beszélgettek, mikor az erdőből az egyik kis csapáson felbukkant egy kisfiú az édesanyjával és kényelmesen sétálva a mező széle felé tartottak. Még kihasználták a jó időt és kirándultak egy nagyot az erdőben, felfedeztek egy másik ösvényt és azon végig haladva jutottak ki ide a mezőhöz. Ámulva nézték a hatalmas, csodaszép tulipánokkal borított mezőt a szikrázó napsütésben és most már biztosak voltak benne, hogy jól döntöttek, mikor ezt a másik ösvényt választották, pedig nem is sejthették, milyen látvány tárul majd eléjük.

Ahogy elsétáltak mellettük, csodálva a tulipánokat, a kisfiú hirtelen észrevette a közöttük élő, színe miatt a tulipánok közül kirívó harangvirágot. Csodálkozva megállt, döbbenten meredt a harangvirágra, majd a tulipánokra, majd megint a harangvirágra.

Végül felkiáltott: -Nézd, Anya! Elájult a tulipán!!!

Anyukája először meghökkent, majd kedves kacagásban tört ki.

-Hahaha! Jaj, de aranyos vagy, kisfiam, hát, ez nagyon tetszik!!! Hahaha!

Ó, ne haragudj, nem kinevetlek, csak olyan aranyosat mondtál, azon nevetek! Tudod, ez nem tulipán, hanem egy harangvirág, ennek a virágnak ilyen lefelé hajló szára van. Más, mint a tulipánok, még a színében is. Nahát, ezt otthon elmeséljük apának, hadd dicsérjen meg ő is és be is írom abba a kis füzetbe, amibe fel szoktam jegyezni, már kicsi korodtól kezdve azokat az aranyos mondatokat vagy szavakat, amiket mondasz, nehogy elfelejtsem. Aztán később visszaolvasva nagyokat kacaghatunk rajta, ha úgy érezzük, kell valami, ami felvidítson. Aranyköpéseknek is hívják őket. Ez azt jelenti, mikor valaki valami nagyon aranyosat vagy találó dolgot mond valamiről vagy valakiről.

Így már a kisfiú is vele nevetett, kacarászva haladtak tovább a mezőn. Ahogy távolodtak, hangjuk egyre halkult, majd teljesen elveszett, maradt a bogarak neszezése, a szellő lágy susogása, a fák leveleinek sustorgása és a madarak dalolása.

Ezen a napon ennyi történt, más különösebb, a szokásos dolgokon kívül nem  nagyon, de ez igazán feldobta az egész mezőt, minden tulipán kedvesen mosolygott a kisfiú mondatán.

Este későn hajtották álomra a szirmukat, a nap már réges rég lement, mire ők is nyugovóra tértek. Túlia az utóbbi időben rosszul aludt vagy mondhatni inkább, hogy keveset, mert sokat beszélgettek, sokszor éjszakába nyúlóan is. Ezen a napon sem volt másképp, későn tértek nyugovóra a kis harangvirággal és kis tulipán társaival, mert elcseverészték az időt. Mindig így volt, ha éppen nem történt semmilyen érdemleges esemény a mezőn, amit jó alaposan ki lehetett beszélni, meghányni-vetni a történteket. Most meg még ráadásul a harangvirágos történet is felvidította őket, egyáltalán nem volt kedvük lepihenni, nemhogy időben. De nem sokkal később Túlia már mélyen aludt, kimerült volt, mivel előző este is majdnem pirkadatig cseverésztek a szomszéd tulipán lánnyal.

Túlia korán reggel éktelen zajra ébredt. Legalábbis ő ilyennek hallotta. A zaj miatt sokkal korábban ébredt, ráadásul igen kialvatlanul és emiatt igazán fáradtnak érezte magát. Legszebb álmából ébresztették fel, ezért nagyon mérges lett. Mikor kicsit magához tért, óvatosan kinyitotta szirmait, jól megnyújtóztatta őket, és rendkívül álmosan, félig csukott szirmokkal és pillákkal megpróbált körbenézni, hogy kiderítse, mi okozza ezt az éktelen zajt.

Ahogy ébredezett, az éktelen zaj először zizegéssé majd zümmögéssé szelídült. De még így is nagyon zavarta, hogy felébresztették. Mérgesen nézett körbe, kereste a hangzavar okozóját. De mire igazán felébredt és magához térve körbepillantott, a zaj megszűnt. Kicsit zavarta, hogy nem derült ki, mi volt az, de mivel még mindig fáradt volt, ezért összecsukta szirmait és tovább aludt. Másnap kora reggel megint felébredt, pedig előző este már időben nyugovóra tért mindenki a mezőn, és még szívesen aludt volna tovább. De az a zaj újra felébresztette. Mire azonban megint összeszedte magát, a zaj ismét elhalkult, majd megszűnt. És ez így ment hosszú napokig.

Túlia elhatározta, hogy este korábban lefekszik és hajnalban felkel, hogy végre kideríthesse, mi is ez a zaj, ami már napok óta minden reggel felébreszti mély álmából. A többiek hiába nyugtatgatták, hogy ne foglalkozzon vele, biztos nincs semmi különös, nem foglalkozott velük.  Persze, ők olyan mélyen tudtak néha aludni, hogy szinte sosem ébredtek fel semmilyen zajra, de Túliának már elég volt egyetlen pici napfénysugárka hajnalban és már kipattantak a szirmai, hacsak nem volt teljesen kimerülve. Az elhatározást tett követte, sziklaszilárdan elhatározta, hogy ha megfeszül bele az összes szirma és még a levelei is, akkor is kideríti, mi folyik itt, mert nyugodtan szeretett volna végre aludni.

Miután az elmúlt éjszakákon a korábbiakhoz képest kialudta magát, elég kipihentnek érezte magát ahhoz, hogy korán felkeljen és ébren várja majd a hajnalt, és azt követően a reggelt. Terve csak félig-meddig sikerült, mert annyira nem akart elaludni, hogy végül mégiscsak mire összeszedte magát, ismét késő lett. Így aznap este megkérte az egyik pici bogarat, akivel régi jó barátságban voltak, hogy másnap hajnalok hajnalán csiklandozza meg a leveleit és a szirmait ébresztés céljából és addig ne hagyja abba, amíg meg nem bizonyosodott arról, hogy Túlia teljesen felébredt.

Így is történt. Hajnali cirógatás, majd csikizés, ébredezés, sziromnyújtóztatás, sziromnyitogatás, majd teljes sziromnyitás következett, és Túlia immár teljesen éber volt, feszülten várakozott és figyelt minden kis neszre.

És lám csak, a zaj is hallatszott nemsokára a távolból és egyre közeledett. Kicsit izgult, de kíváncsisága nagyobb volt. Egyszercsak a zaj vagy inkább zümmögés kíséretében megérkezett egy méhecske. Túlia értetlenül nézte. Eddig nem jártak nagyon erre méhek, csak igen ritkán, mert a hírek szerint volt egy másik, népszerűbb mező a környéken. Túlia megszólította a méhecskét.

-Szia, Túlia vagyok. Hát, te ébresztesz fel engem minden reggel? Mit keresel errefelé? Tudod, hogy napok óta nem tudunk tőled aludni?! Hajnalok hajnalán erre kószálsz, és felversz mindenkit. Mi dolgod errefelé? Nincs jobb dolgod, mint minden nap felébreszteni mindenkit???

-Szia, Túlia, Méhi vagyok. Nem akartalak felébreszteni, tényleg sajnálom, ha megzavartalak. De tudod, virágport kell gyűjtenem, ez a feladatom. Sokat dolgozunk minden nap a társaimmal.

-De miért ide jársz? Eddig itt csend volt és nyugalom, nem volt itt hajnalban vagy reggel minden egyes nap zaj és zümmögés meg mindenféle felfordulás.

Van itt a környéken egy népszerűbb mező, miért nem oda jártok?

-Tudod, Túlia, azt a mezőt letarolták és építkeznek rajta. Ide hozzátok nem hallatszik el a zaja? Az a mező pedig a legjobb virágpor és nektárlelőhelyünk volt eddig. Most azt a feladatot kaptuk a méhkirálynőtől, hogy induljunk felfedező útra a környéken és keressünk egy másik termékeny virágos mezőt, ahol folytatni tudjuk a gyűjtést.  A többiek is napok óta járják a környéket, hogy megfelelő mezőt találjunk és ott folytathassuk a munkát. Úgy tűnik, én most rátaláltam itt nálatok egy ilyen szép és termékeny mezőre, így hát vinnem kell a hírt, hogy a munka folytatódhat, ugyanis nem késlekedhetünk, folyamatosan dolgoznunk kell.

Ekkor már a többiek is felébredtek a beszélgetésre és kíváncsian nézegették a kis méhecskét, majd kérdezgették:

-És akkor mától már mindig ide fogtok hozzánk jönni? Minden nap? Beporoztok minket? A harangvirágot is? Hozzánk eddig ritkán tévedtek méhecskék, és kevesebben, akkor most nagyobb lesz itt a forgalom?

-Hát, előre láthatólag igen, nagyobb.-felelte Méhi. Egész nap dolgoznunk kell szorgalmasan, csak napszállta után térhetünk nyugovóra, és addigra már nagyon fáradtak vagyunk. Kicsit pihenünk, azután másnap újra indulunk gyűjtögetni.

A harangvirág szerényen, csendesen megszólalt:

 -Én nagyon szeretem a méhecskék zümmögését, dallamos muzsikáját! A méhek igen szorgalmas munkások, buzgón szedik a mézet minden egyes nap. Igazából maguknak szedik. De mégis ki eszi meg? Az emberek. Mindenki. Bár a kisbabáknak 1 éves koruk előtt nem szabad adni, mert veszélyes lehet rájuk nézve a botulizmus nevű betegség miatt. A méhek nap mint nap megkeresik a nektárral teli virágokat. Azután pedig lassú repüléssel hazacipelik dolgosan megszerzett édes terhüket.

Méhek nélkül nincs kávé és a mandula is eltűnne, akárcsak az alma, a hagyma, az avokádó és rengeteg bogyós gyümölcs is. A gyümölcsök, zöldségek, a gabonák és a magvak nagy része a méhecskék munkájára szorul.

-Én is, én is szeretem a méhecskéket!-szóltak sorban a többiek is.

-Hát, jó…-szólt Túlia-, nagyon kedvesnek tűnsz, és annyi jót tudunk mesélni a méhecskékről, ezért természetesen szívesen látunk benneteket itt nálunk. Ez lehet az új mezőtök, ahol gyűjtögethettek.

Ettől a naptól kezdve, már hajnaltól halk, majd egyre erősödő zümmögés ébresztette kedvesen minden nap a mező tulipánjait és az egy szál harangvirágot, de nem bánták. Zajlott a munka rendületlenül, teltek a napok, hónapok, nagyon megszerették egymást a virágok és a szorgos méhecskék.

Egyik nap azonban Túlia és a többiek ébredés után hiába várták kora reggel a méheket. Később jöttek, lassabban is, és valahogy máshogyan repültek, mint korábban, és kicsit halkabban. Túlia azonnal keresni kezdte a szemével Méhit, de nem fedezte fel a többiek között. Azonban szinte azonnal meglátott egy ismeretlen méhecskét, aki a többi méhecskét vezette a mezőre. Túlia és a többi tulipán és persze a harangvirág is, nézte őket egy ideig, végül csak megszólaltak:

-Szia, méhecske! Hát, te ki vagy? És hol van Méhi? Miért jöttök ilyen megkésve és ilyen halkan zümmögve?-kérdezték meglepve a tulipánok és a harangvirág.

-Sziasztok, én Mézi vagyok. Nagy megpróbáltatás és nagy szomorúság ért minket.  Engem irányítottak át ide hozzátok. Tudjátok, megtámadták a kast és Méhi is a védelmező méhkatonák között volt, rettenthetetlenül, hősiesen és felettébb harciasan védte az otthonunkat és az értékes nektárt, de szúrnia kellett, hogy megvédje a kast, ezért elvesztettük őt. Méhi már nem tud többé jönni. Most már a mennybéli tulipánmezőkre költözött a lelke és ott gyűjti tovább szorgosan a dolgos méhecskékkel együtt a mennybéli nektárt. Tudjátok, a méhecskék csak egyszer tudnak szúrni, ellentétben a darazsakkal, amelyek közül némelyik többször is, és jó, ha tudjátok, hogy a dongó pedig egyáltalán nem csíp.
 A természet csodaszép körforgásában minden élőlény részt vesz, a növények és mi, méhek az egyik legfontosabb teremtmények vagyunk.  A méhkirálynő azt mesélte, hogy egyszer a híres tudós, Albert Einstein is azt találta mondani, hogy a méhek nélkül az emberiség nagyjából 4 évig élne még, annyira hasznos és nélkülözhetetlen munkát végzünk. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy a méhek kihalása nagy hatással lenne a mezőgazdaságra és ezáltal az élelmiszer ellátásra is. Méhi elvesztése nagy szomorúság nekünk, hiszen ő is csak minket és a méhkast próbálta minden erejével védeni. Holnap lesz Méhi búcsúztatója, kérlek, tartsatok velünk!-kérlelte őket Mézi.

Mindenki, legfőképpen Túlia és a kis harangvirág megrendülten hallgatták a szomorú hírt. Másnap méltó búcsút vettek Méhitől, és emlékét mélyen megőrizték a szívükben.

Sosem felejtették el Méhit, a kedves emlékeket sokszor felidézték, mikor beszélgettek. Minden alkalommal, mikor felkelt a nap és az égre néztek, szeretettel gondoltak rá.

A mennybéli mezőkön és réteken sürgő-forgó, szorgos hős Méhi pedig kalandosabbnál kalandosabb történeteket mesélt munka közben odafent kis társainak a kedves és cserfes mezei virágokról.
_______________________________________________________________________________

A meséhez kapcsolódva egy érdekesség a lenti képen.
-Egy ekkora üveg mézért 1152 méh dolgozott meg szorgalmasan.
-Mindössze 1 gramm mézért 2.304 méhecske dolgozik.
-1 kis méhecske 15.625 km-t repül ezért az üveg mézért.
-1 méhecske 3.906 /egész pontosan 3.906,25/ virágot látogat meg, hogy ezt az 500 grammnyi   mézet összegyűjtse.
-1 gramm mézhez 36 km-t kell repülniük.
 Elképesztő, ugye?

-A Szerzői jogokra való tekintettel a http://zsannakepesmese.blogspot.com/ blogban található tartalmak része vagy egésze egyéb helyeken  nem jeleníthető meg a Szerző engedélye nélkül. 

Milyen mesét nézzen a gyermek?

Nézzen-e egyáltalán? Persze, hiszen a tiltás csak pont az ellenkezőjét éri el.
A meseolvasásnál nincs jobb..., bár erről is mindenkinek más a véleménye.
Legyen meg az egészséges egyensúly a meseolvasás és mesenézés között.

Néha ha hétközben rohanunk és még az esti meseolvasás előtt vagytok, vagy hétvégén éppen napközben nincs időtök mesét olvasni vagy gyakorló anyukaként éppen valami dolgod van és a kicsid sehogy sem akar ellenni éppen a játékaival, akkor jön a gyors praktika, hogy nézzen mesét.
Na, de milyet?
Ha már oda kell tenned a gyermeked a tv vagy a tablet/laptop elé, mert másképp nem tudod vagy nem akarod a hirtelen kialakult helyzetet kezelni, akkor mindenképpen olyan mesét válassz, amilyet már ismersz, vagyis már -én úgy hívom-, hogy cenzúráztad, tehát tudod, miről szól a mese, milyen szereplőkkel és hogy miről fog szólni.
Ilyen esetekben nem ajánlott egy általad nem ismert mese elé ültetni a gyermekedet, mert lehetnek benne olyan részek, amelyek váratlanul érik vagy meg is ijeszthetik akár és ezáltal egy rossz élmény lesz számára ez a mesenézés. Lehetőleg legyen melletted vagy a közeledben, hogy szemmel tudd őt is tartani és a mesére adott reakcióját is láthatod és reagálhatsz is rá. Ez is lehet nagyon jó élmény, közös élmény, még ha nem is te olvasol most épp fel neki.
Több gyermeknél nehezebb, hogy melyik mese legyen, ezt játékosan el lehet dönteni, hogy most egyikük választ, legközelebb meg a másikuk vagy a tervezett idő felében az egyikük kedve szerinti, a másik felében pedig a másikuk kedve szerinti mese legyen, így elkerülhető a vita. Ha azon is vita lenne, hogy kié legyen az első fele, akkor cukorkás zacsiból vagy bármilyen különböző formájú kekszes dobozból becsukott szemmel lehet egyet húzni és mondjuk, aki a piros cukorkát vagy a csillag alakú csokis puszedlit húzza ki, akkor az általa választott mese lesz először, mert neki kedvezett a szerencse.
Lehetőleg ne több órát üljön a mese előtt a gyermek, hanem csak fél-1 órát és utána próbáld egy játék felé terelgetni.

Más mesenézés az, amikor nem bébiszitterként használjuk a mesét, hanem együtt nézzük a mesét. Ez azért is jó, mert egy közös élmény, te is tudsz pihenni közben, és ha felmerülnek kérdések a mese közben, azt meg is tudjátok beszélni vagy utána a témáról tudtok beszélgetni is a gyermekeddel/gyermekeiddel.

Lehet mese sorozat egy része, ami  hetente új részekkel van, vagy interneten valami meseadó, közösen inkább a hosszabb mozifilmek, amikor be tudtok kuckózni rágcsálnivalókkal, innivalóval és egy nagy családi mozizást rendeztek otthon meghitten.
Ha van kivetítőtök, és egy viszonylag üres egyszínű falatok, oda is kivetíthetitek a mesét, és akkor még inkább mozi-feeling-je lesz a közös mese vagy rajzfilm nézésnek
Ha van diavetítőtök és diafilmetek még, azok is igazi hangulatot tudnak adni, igazi kikapcsolódás egy kis közös pihenéshez.
Lehet még igazi retro diafilmeket kapni a régi aranyos mesékkel, rajfilmeket találni az interneten, meghitten hallgatni Szabó Gyula mesélését a Magyar Népmesékben, a Mátyás király meséket, Bogyó és Babócát.

Jó szórakozást!


-A Szerzői jogokra való tekintettel a http://zsannakepesmese.blogspot.com/ blogban található tartalmak része vagy egésze egyéb helyeken  nem jeleníthető meg a Szerző engedélye nélkül.