Pille elég nagynak érezte már magát ahhoz, hogy egyedül meglátogassa a nagyszüleit. Csakhogy volt egy kis bökkenő. Elég messze laktak. Nagyon messze. Az erdőn túl, a Nagyréttől pár percnyi repülésre. Pillét féltették a szülei, de ő úgy döntött, nekivág a könnyűnek éppen nem mondható útnak.
Lepkefalva gyönyörű hely volt, Pille itt élt a szüleivel és testvéreivel már azóta, mióta megszületett. Árnyas, öreg, kedvesen susogó fák ölelték körbe a piciny falvat, biztonságot adó apró odúkkal, melyek elköltözött kisállatok után maradtak üresen. Pille elhatározása nagy volt és úgy tűnt, a bátorsága is. Nagyon elszánt volt, úgy érezte, semmi sem tántoríthatja el. Sem óriási szél, sem az égető Nap, sem az eső vagy akár egy nagyobb vihar. Napos időre ébredtek aznap, mikor Pille a padlón álmodozva elhatározta, hogy hamarosan egyedül indul el, kicsit korábban, mint azt a családja gondolta. Szülei későbbre tervezték az utazást, a nagyszülők meglátogatását, mivel még itthon fontos teendőik voltak. Nem számítottak rá, hogy Pille pont most hozakodik elő ezzel a merész tervvel, hogy ő akkor egyedül is nekivágna. Úgy képzelték, jóval később jön majd el az idő, hogy lepkelányuk egyedül kalandozzon a világban. Bátyját szánták kísérőnek mellé az útra, de Pille hallani sem akart róla. Végül nagy nehezen megegyeztek, hogy elindulhat egyedül, de az egy teljes napig tartó úton a szembe jövő bogarakkal vagy ismerős pillangókkal hírt küld magáról az otthoniaknak, hogy megnyugodjanak, minden rendben van vele, nem történt baja vagy ne adj' Isten, nem szorul segítségre.
Barátai, mikor megtudták, mire készül, először nagyon meglepődtek, majd szorgalmasan le akarták beszélni róla. Távolabbi ismerősei közül olyanok is voltak, akik kicsúfolták, kinevették, hogy milyen buta, hogy ilyen veszélyes útra vállalkozik, ráadásul egyedül. Bár titkon irigyelték, mert nekik még annyi bátorságuk sem volt, hogy legalább megpróbálják, pedig az ő nagyszüleik is arrafelé laktak. Legjobb barátnője támogatta egyedül, igaz, hogy ő is nagyon féltette és eleinte szintén le akarta beszélni róla. Ám amikor látta, hogy Pille hajthatatlan, akkor már vele akart tartani, mondván, ketten mégiscsak biztonságosabb egy napnyi távolságra elindulni, mert mi van, ha valami történik Pillével? Hát, akkor kihez fordul segítségért?
Pille azonban megnyugtatta riadtan pislogó, szerinte túlontúl aggódó barátnőjét, és titkon nagyon jól esett neki, hogy legalább egyvalaki hisz benne és ha félve is, de támogatja a döntésében.
A többiek változatlanul piszkálták, cukkolták hetekig, amíg készült a hosszú útra. Megnézte az útvonalat, átbeszélték a szüleivel is, hogy pontosan merre is kell elindulni, és hol kell jobbra vagy balra kanyarodni és hányszor, nehogy eltévedjen. És persze azt is, mit kell tenni, ha eltévedne. Elmondták, hogy az a legbiztosabb, hogy ha bajba kerülne, akkor megkeresi az erdei patakot és ha azt követi, akkor az elvezeti majd a Nagyréthez. Madárka postával értesítették a nagyszülőket is, mikorra várható Pille érkezése, és abban maradtak, nagyapó majd kiröppen elé a Nagyrétre és onnan már együtt szállnak haza nagyanyóhoz.
Hamarosan elérkezett a nagy nap. Pille elbúcsúzott mindenkitől, azon igyekezett, hogy ne látszódjon rajta, mennyire indulna már és hogy mennyire nagyon izgul. Családja és barátnője lelkesen, biztatva integettek neki, mikor szárnyra kelt.
Az első órák könnyűek voltak, a hátszél segítségével Pille csak úgy suhant a levegőben. Kimondhatatlanul izgatott volt amiatt, hogy ez volt az első önálló útja. Szép idő volt, az időjós-bogárkák ezt is jósolták, tehát minden rendben ment. Néha valami zajt hallott a háta mögött, de mire megfordult, már abba is maradt és mivel nem fedezett fel maga mögött senkit és semmit, megnyugodva folytatta útját. Kis idő múlva azonban újra és újra hallotta maga mögött a zajt, ezért egy kicsit már kezdett nyugtalan lenni és félt is. Talán valaki el akarja kapni és meg akarj enni?-morfondírozott. Vigyázva, hogy ne legyen feltűnő, mire készül, a következő bokornál váratlanul vett egy éles, jobb kanyart és a bokor mögé került. Aki mögötte jött, erre biztosan nem számított, mert nagy sebességgel követte, de már nem volt ideje fékezni és nekikoppant egy fának.
Pille aggódva, óvatosan kikukkantott a bokor mögül. És nem hitt a szemének!
-Lilla, hát te meg mit keresel itt?! Te követtél engem?-kérdezte dühösen, megszeppent legjobb barátnőjét.
-Hát, aggódtam érted.-felelte bátortalanul a koppanástól még mindig kicsit szédelgő lepkelány.
-A szüleim küldtek?-vallatta szúrósan Pille.
-Jaj, dehogy! Tényleg nem! Önszántamból jöttem.
-Szóval mégsem hittél bennem, hogy meg tudom csinálni... hogy egyedül is képes vagyok elrepülni nagyiékhoz... olyan vagy, mint a többiek, csak ők még csúfoltak is!-vágott vissza mérgesen Pille.
Olyan dühös volt, hogy azonnal hátat fordított Lillának és tovább repült. Mérgében olyan gyorsan repült, hogy Lilla nem győzte szusszal, egyszerűen hiába akarta utolérni, nem sikerült.
Mikor Pillét a gyors száguldás teljesen kifárasztotta, lassított és megnyugodva pillantott hátra, majd elégedetten állapította meg, hogy barátnője nem bírta a tempót és lemaradt.
-Remélem, feladta és végre haza is megy ezek után.-gondolta Pille még mindig dühösen.
Egy kis moraj után azonban aggódva pillantott fel az égre. Sötét szürke, mérges viharfelhők közeledtek az égen. Pedig mára napos, bárányfelhős időt jósoltak a meteorológus bogarak Lepkefalván és az erdő szomszédos részein is. Valami búvóhelyet kellene találnia, nehogy megtépje a szárnyait a nagy szél, és főleg hogy ne tudja eláztatni. Nehezen, de talált egy kis rejteket, ahova behúzódhatott, amíg az óriási vihar elvonult, jóval hűvösebbet hozva magával, mint amilyen azelőtt volt. Pille határozottan fázott, sőt inkább vacogott. Be szeretett volna takarózni egy száraz, biztonságos helyen. Például otthon. Vagy a nagyszüleinél. De még nagyon messze volt onnan. Visszamenni pedig egyáltalán nem akart. Ezt egészen biztosan tudta. Biztos volt benne, hogy azelőtt nem tér haza, míg nagyanyóékat meg nem látogatta. Összeszorította a száját, és bár még mindig didergett, de újra elindult, nekivágott a hosszú útnak. Akkor sem adom fel!-gondolta elszántan. Nem akart kudarcot vallani, és azt sem akarta, hogy otthon kinevessék, mert megfutamodott. Így is csúfolták, milyen lenne akkor így ezek után? Eldöntötte, hogy visszafordulásról szó sem lehet és kész. Azt viszont érezte, hogy nagyon kimerítette a rendkívül erőteljes, gyors repülés, a menekülés Lilla elől és még mindig nagyon fázott, ettől még kimerültebbnek érezte magát.
Hogy fogja így kibírni a még előtte álló hosszú utat?-tépelődött magában. Ám alighogy ezt kimondta, jobban mondva gondolta, meglátott egy fehér valamit az erdőben csörgedező patakban. Egy kishajó volt, papírból. Azonnal közelebb repült és jobban szemügyre vette. A vihar nem tépázta meg, tehát valami biztonságosabb, védettebb helyről fújhatta ki a szellő az erdő közepéből a patak gyorsabb részére. Egy sárguló falevél is belehullott, biztosan az egyik fáról eshetett le.
Pille fejében egy remek gondolat futott át. A patak az erdőn át pont a Nagyrét felé csörgedezik. Itt egy kishajó, amit biztosan pont neki fújt ide a szél. Rajta egy falevél, ami pont jó lesz takarónak, hogy az úton betakarózzon, pihenjen egy kicsit, amíg a kis papírhajó vidáman végig suhan a patakban, egészen a Nagyrétig. Ő ott kiszáll, találkozik nagyapóval és onnan már csak pár percre várja őket otthon nagyanyó. Annyira megörült, hogy ezt így kitalálta, hogy gyorsan meg is valósította.
Berepült a kishajóba, maga köré tekerte a még nem teljesen kiszáradt pompás színű falevelet és a szél szárnyán már csörgedeztek is tova a patakban, míg meg nem látta nagyapót, ahogy aggódva pásztázza a Nagyrétet és környékét, keresve Pillét.
Milyen nagy volt az öröm, mikor meglátták egymást! Pille útközben elmesélte, hogyan oldotta meg a számára nagy kihívást és feladatot, hogy egyedül, biztonságban érkezzen meg hozzájuk. Nagyanyó megnyugodva, büszkén hallgatta Pille beszámolóját, milyen csodákat látott az erdőben a kis fehér papírhajó fedélzetéről.
A visszafelé út már könnyebb volt, hiszen Pille éjszaka megpihent a lepke-nagyszülőknél és így újult erővel vághatott neki a hazafelé vezető útnak. Lilla iránti haragja is elszállt, mire hazaért és boldogan ölelték meg egymást vele és családjával az öreg fák árnyékában. Nagy vendégséget rendeztek, meghívták Lepkefalva apraját-nagyját. Szentjánosbogarak világították be a falvat a naplementében, vidáman táncoltak, beszélgettek. A mulatság boldog zsivaját messzire vitte a kora őszi hűvös szél.
-A Szerzői jogokra való tekintettel a http://zsannakepesmese.blogspot.com/ blogban található tartalmak része vagy egésze egyéb helyeken nem jeleníthető meg a Szerző engedélye nélkül.
