Az ám, de mostanában a hangyakirálynő elég nyugtalan volt. Vagyis inkább kicsit bosszús. Egyre jobban zavarta ugyanis, hogy észrevette, hogy a boly hangyái ellustultak. Kevesebbet és lassabban dolgoztak, a fa tövében vagy az ágakon heverésztek és szép lassan a reggeli vagy az esti edzés is elmaradt. Ráadásul többet is falatoztak az esti beszélgetések alkalmával, a falevelek duruzsolása közben. Ennek meg is lett az eredménye. Mozgásuk lelassult, ahogy elnehezült kis testükkel próbálták a különböző méretű morzsákat, bogyókat és egyéb eleségeket a boly élelemgyűjtő részébe cipelni. Hangyalábuk már nem úgy, nem olyan fürgén mozdultak, izmaik is berozsdásodtak. Minél inkább hanyagolták a szokásos tornát, annál inkább megérezték a változást.
A hangyaerőnlét és szorgalom hiánya pedig egy idő után az élelmiszer raktárban is megmutatkozott. Majdnem teljesen üres volt. Pedig közeledett a hideg idő, a készlet pedig nem gyűlt olyan tempóban, ahogyan ilyentájt kellett volna. A hangyakirálynő tudta, hogy ha minden ugyanígy folytatódik, akkor nem lesz elegendő élelmük télire a raktárban. Eleinte meglepődve figyelte hangyái viselkedését, megértő volt, hiszen látta, milyen sokat és milyen szorgalmasan dolgoznak minden egyes nap.
Sok éve királynő volt már, de ilyen fennakadással még sosem találkozott és remélte, hogy hangyái idővel visszatérnek a régi kerékvágásba. Tapasztalt uralkodói szeme pontosan látta, milyen óriási bajba kerülhetnek, ha minden így marad. Ezt pedig nem engedhette. Nem hagyhatta, hogy szeretett hangyái még nagyobb bajba sodorják magukat és egymást.
Igen ám, de alighogy ez a gondolat átsuhant benne, már meg is történt a baj!
A hangyák ugyanis a szokásos, szép, rendezett sorban, de sajnos, nem a megszokott tempóban és erővel meneteltek egymás után az otthont adó fa felé a lejtős domboldalon, amikor egyikük megcsúszott. A kis hangya hirtelen nem tudta, hogy a hátán cipelt nagy morzsát tartsa meg vagy saját magát. Végül egyik sem sikerült. Hiába próbálta megtámasztani magát és visszanyerni az egyensúlyát, a lábai nem engedelmeskedtek és erőtlenül kicsúsztak alóla, amin még ő maga is meglepődött.
Ahogy felborult és gurult le a domboldalon, hasonlóan erőtlen társai sem tudtak segíteni neki. Próbálták ugyan elkapni, de egyesek nem voltak elég gyorsak, hogy még időben megfogják őt. Akiknek pedig mégis sikerült, azoknak nem volt elég erejük ahhoz, hogy addig megtartsák, amíg talpra nem áll. Így végül az esés lendületével magával rántotta mindegyiküket.A kis hangyák csak úgy gurultak-sodródtak le egymásra esve, egészen a domb aljáig. A nagy morzsa pedig, amit a kis hangya cipelt, szintén legurult, nagy sérüléseket okozva ezzel azoknak a hangyáknak, akiket menet közben eltalált. A domb tövében egy nagy kupacban, egymás hegyén-hátán feküdtek jajgatva a kis hangyák.
A falevelek rémülten figyelték az eseményeket, ijedt susogásukra a hangyakirálynő is felfigyelt, majd királynői odújából kipillantva elsápadva és tehetetlenül figyelte, mi történik kedves hangyáival. Azonnal segítő hangyákat küldött a bolyból a többiek megsegítésére. Sok időbe telt, mire minden hangyát biztonságban feltámogattak vagy hordágyakon felcipeltek a bolyba. Miután ellátták és lefektették őket, még a szétszóródott élelmet is össze kellett szedniük.
A hangyakirálynő azonnal a balesetet szenvedett hangyákhoz sietett, mert nagyon aggódott értük. Sokan megsérültek, ki könnyebben, ki súlyosabban.
Most már cselekedni kellett. A királynő elrendelte, hogy a lábadozást és gyógyulást követően mindenkinek vissza kell térnie a napi testedzésekhez. Mindenkinek az állapota szerint, de minden nap mozogni a kell. Voltak hangyák, akik húzódoztak, nyafogtak, duzzogtak és hevesen tiltakoztak:
-Nem tudok megmozdulni, fáj a lábam! -jajgatott az egyik.
-Nem akarom, hogy izomlázam legyen! -nyafogta a másik.
-Én mindig olyan álmos vagyok, nincs kedvem tornázni sem most, sem máskor! -dünnyögte egy harmadik.
-Nekem jó így, én nem akarok újra mozogni! -jelentette ki egy lustábbik.
A királynő gondterhelten nézett szét közöttük. Nagyot sóhajtott, majd így szólt:
-Hát, rendben. Komoly, nehéz döntést hoztam. Mindannyiótok közel áll a szívemhez, de aki nem szeretne a saját egészsége és a közösségünk érdekében tenni semmit, azt a hangyát meg kell kérnem, hogy gyógyulása után hagyja el a bolyt és keressen magának másikat. Természetesen ez a gyermekeket, az időseket és a tartós betegeket nem érinti. Látjátok, mi történt.-folytatta. -Most már nagyon fontos, hogy összefogjunk ebben a nehéz helyzetben, hogy közösen még időben feltölthessük az élelmiszer raktárat és minél előbb visszatérhessünk a megszokott kerékvágásba, még a nagy hidegek beállta előtt.
Döbbent csend fogadta a királynő bejelentését. Akadt pár hangya, akik végül a gyógyulásukat követően úgy döntöttek, elhagyják a bolyt, de a többségük hű maradt a hangyakirálynőhöz.
Kis idő elteltével újra tornázni kezdtek, mindenki az állapotához mérten. A falevelek lelkesen biztatták őket. A királynő is velük tornázott, hogy példát mutasson nekik.
Sőt! A boly legnagyobb meglepetésére, még az élelemgyűjtésben is részt vett, ami még nagyobb erőt adott a hangyáknak. Lelkesen dolgoztak együtt a királynőjükkel. Még a fa tövében lakó vakond is csatlakozott hozzájuk.
Végül közös erővel nem csak újra megerősödtek, de még időben sikerült az élelmiszer raktárat is teljesen megtölteniük sok-sok finomsággal.
-A
Szerzői jogokra való tekintettel a http://zsannakepesmese.blogspot.com/
blogban található tartalmak része vagy egésze egyéb helyeken nem
jeleníthető meg a Szerző engedélye nélkül.
