2018. május 30., szerda

7 ok, amiért jó dolog/hasznos a könyvforgatás, meseolvasás



                     1     
1       1.-Fejleszti a szókincset, bővíti az ismereteket.

 -A könyv témájától is függ, de akár tudományos, akár mesés, akár más témájú könyvet olvasunk,   felolvasunk, bővül a szókincs, segíthet azoknak is, akik nehezebben fogalmaznak szóban vagy   írásban, emellett kiszakadunk egy kicsit a valóságból, szabadon kalandozhat a fantáziánk, lendületet   kaphat kreativitásunk.

·           2.-Gyermekek számára nagy élmény, ha gyakorolhatják az olvasást, ha tapasztalják, hogy a     betűkből összeállnak szavak, majd mondatok, nagy öröm, hogy el tudják olvasni kedvenc meséjüket.

·          -Akár csak ismerkednek a kisgyermekek iskola előtt a betűkkel, a könyv nézegetése nagy  élményt, örömöt okoz.
·          -Ha gyermekünk épp most tanul vagy tanult meg olvasni, remek gyakorlási lehetőség a közös olvasás. Eleinte akár együtt, majd fokozatosan, megértően, dicsérve hallgatni a gyermek felolvasását. Közös öröm, meghittség, együtt töltött minőségi idő. Minél gyakrabban tereljük az olvasás felé a közös olvasással, annál inkább hajlik majd arra is, hogy maga olvasson vagy csak nézegesse, lapozgassa a könyvet, megszeresse az olvasást és a könyveket, legyen egy tartalmas hobbija.

·            3.-Hasznosan töltött Énidő-gyermekeknek és felnőtteknek is.

·             -Az Énidőt inkább felnőttekkel, szülőkkel kapcsolatban szokás hangsúlyozni, de ugyanilyen   fontos,  hogy a kisgyermeknek, nagyobb gyerekeknek is legyen Énidejük, amikor nincs tanulás,    gyakorlás, lecke, hanem lazulhat, feltöltődhet, magában, egyedül lehet-felügyelet mellett   természetesen. Testvér/ek mellett méginkább vágyhat a gyermek énidőre, amikor kicsit nyugalomban   egyedül, magában lehet, ilyenkor feltöltheti egy kedvenc mesekönyv nézegetése, olvasása, nagyobb gyermeknél , felnőtteknél pedig egy új vagy épp egy sokat/sokszor olvasott könyv, történet újra olvasása. Az idő elteltével más szemszögből láthatjuk a történéseket, felfedezhetünk benne újabb, számunkra megkapó mozzanatokat, az eltelt idő történései alapján, olyan részleteket, amelyeken addig átsiklottunk.


4         4.-Felolvasással közösen adunk-kapunk élményt, közös időt.

-Egy történet, mese felolvasásakor minden résztvevő között egy kapocs alakul ki. Figyelünk egymásra, a történetre, kérdések merülhetnek fel a gyermekben, amiket azonnal meg is tudunk vele beszélni. Tovább is szövődhet a történet, emlékek, és a kérdések által.

·                 5.-Remek kikapcsolódás egy jó könyvet olvasni és ezáltal eljutni egy más, képzeletbeli világba.

-Szárnyalhat a fantáziánk, belecsöppenünk egy másik, új, varázslatos, élményekkel, kalandokkal tarkított világba. Egy jó könyv feltölt, ellazít, oldja a stresszt, új gondolatokat ébreszt.


6.-A történet témája segíthet olvasás közben vagy utána gondolatainkat megosztani, megbeszélni.

-Ha a hétköznapokban inkább zárkózottabbak vagyunk  vagy a gyermek befelé fordulóbb személyiség, a mese olvasása közben, a történet hatására-talán a mese témájához nagyon is közel álló, a gyermeket foglalkoztató gondolatok is felszínre kerülhetnek. Gyermekünk a nyugodt helyzetet teremtő meseolvasós légkörben/közegben esetenként hamarabb feloldódhat, mint talán a hétköznapokban. Megnyílva akár a meséhez kapcsolódva is, beavathat minket az ő foglalkoztató, esetleg őt  nyugtalanító gondolataiba. Remek alkalom ezeket megbeszélni, oldani, feloldani a benne lévő feszültséget akár egy kis beszélgetéssel is.

·               7.-Újra élhetjük gyerekkori emlékeinket a közös olvasáskor.

-Felidézhetjük, milyen volt, mikor szüleink nekünk meséltek gyermekkorunkban, ez milyen érzéseket támasztott bennünk. Eldönthetjük, mi az, amit ebből mi tovább szeretnénk adni, mi az, amit mi esetleg másképp csinálnánk. Akinek a gyermekkorából esetleg kimaradt a közös mese olvasás élménye, meghittsége, annak remek lehetőség a saját gyermekével, gyermekeivel megélni ezt.


Olvasási -és könyv élményt kaphatsz, ha nézegettek mesekönyvet, amiben képek vannak, olyan könyvet, amelyek nincsenek illusztrálva, fejlesztő füzeteket/könyveket/magazinokat, képregényeket, ismeretterjesztő könyveket, életrajzi könyveket, regényeket. 

Ha gyermeked nem szeret olvasni, olvasd fel neki csak ezt a 7 pontot, hátha mégis kedvet kap hozzá... ;)


Mi lehet az oka annak, hogy ha a gyermeked nem szeret olvasni?
Készült erről is egy bejegyzésem, olvasd el, ha pont ez a téma foglalkoztat... :)





-A Szerzői jogokra való tekintettel a http://zsannakepesmese.blogspot.com/ blogban található tartalmak része vagy egésze egyéb helyeken  nem jeleníthető meg a Szerző engedélye nélkül. 

Bemutatkozás

                                                              


Zsanna vagyok,  a blog szerzője. 

Meséket írok, azokat magam illusztrálom, született két gyermek versem is.

A  http://meseles.hu/ oldalon korábban már megjelentek illusztrációim,
-Tekse Antal: Ősz című verséhez:  http://meseles.hu/vers/tekse-antal-osz/
-Gyarmati Kata: A szeszélyes Április című verséhez: http://meseles.hu/vers/gyarmati-kata-a-szeszelyes-aprilis/
-Pelesz Alexandra: Szomorú Szélúrfi című meséjéhez: http://meseles.hu/mese/pelesz-alexandra-szomoru-szelurfi/  és
-Fábián Krisztina: A Tisza-tó szelleme című meséjéhez: 
http://meseles.hu/mese/fabian-krisztina-a-tisza-to-szelleme/?fbclid=IwAR3pQJIn4QYroLt6LKzXa9jFyrSB3yqwYwxjRHb4TdOnhe0J-zxC_0FBnqQ

Abban hiszek, hogy a mesélés egy láthatatlan kötelék a mesét hallgató gyermek és a mesélő között. 
Abban hiszek, hogy a mesélés egy kapocs, ami összeköt.

A mesélés gazdaggá teszi a gyermeket. Kreatív lesz, fejlődik a képzelőereje, bővül a szókincse, a fogalmazás készsége és a mesék varázslatos világában bolyongva nyugalomra, megnyugvásra lelhet, ezáltal az őt érintő témákban könnyebben megnyílhat.

Szeretném, ha minden gyermek életének része lehetne a mesék, majd a betűk, könyvek szeretete és felejthetetlen élmények részesei lehetnének minden új történet által. 
Hiszem, hogy az olvasó, nyitott, a világ dolgaira kíváncsi, érdeklődő gyermekből lesz olvasó, könyveket szerető, a fantázia világából erőt merítő, mások iránt érdeklődő, szabad gondolkodású, nyitott, kreatív felnőtt. 

Aki szereti a könyveket, szeret mesét olvasni, mesét hallgatni, felolvasni, történeteket átélni, és szeretné az olvasás és a könyvek iránti szeretetét átadni a gyermekének vagy a környezetében lévőknek, várom szeretettel itt a bejegyzéseim kapcsán.

Megtalálsz a Facebook-on is, Zsanna Képek és Mesék néven (új, Szeretet Mesék néven 2021. júliusától)  valamint
az Instagramon Zsuzsanna szeretet_mesék néven.

Tarts velem, ha szeretsz olvasni, felolvasni a gyermeke(i)dnek vagy akár ha szeretnél egy éppen az alkotásodhoz illő, mesésen színes, kifejező illusztrációt kérni tőlem! :)

Tarts velem a csodás képzelet és a mesék varázslatos világába! :)

Szeretettel:
Zsanna