16. mese: A szivárvány

Ezt a különleges és nagyon szép rajzot, illusztrációt Egri Kata, egy óvodás kislány készítette, ezzel a rajzával egy pályázaton is indult, melyen díjat kapott. A mostani mese az Ő rajza alapján született azért, mert Kata nagyon szereti az Egyszarvúkat és mindenkit/mindent, aki/ami a rajzán szerepel: a szüleit, a fagyit, a szivárványt, a perecet, a nagy pöttyös labdát, a felhőket és a Napocskát. 

Kata különösen szép, élénk, összeillő színeket használt, ügyesen kombinálva őket. Nagyon örülök, hogy Kata szeret rajzolni, mert ez igazán kreatív tevékenység és annak is, hogy kölcsön adta egy picit nekem a rajzát azért, hogy megihlessen. Mert ez a mese igazából kifejezetten Katának készült. Köszönöm, Kata! :)

A szivárvány

Késő ősz volt már, a hajnali nap vörösbe hajló narancs színe már beragyogott az ablakon át, kicselezve az elhúzott függönyt és selymes fénye lágyan megpihent a még alvó Kata fényes, szöszke haján. Kata még félig aludt, ilyenkor hétvégén volt idő kipihenni az óvodás hétköznapok fáradalmait, nem is kellett annyira korán kelni, aminek a szülei is nagyon örültek. Az évszak meglepően és szokatlanul meleg, inkább tavasziasnak mondható volt idén, ezért egy kis sétát, egy kisebb kirándulást is terveztek a közeli erdőben.

Kata békésen szuszogott a pihe-puha, rózsaszín paplan alatt, mely körbefonta melegségével egész éjszaka. Éjjel különösen szépet álmodott, bár mire teljesen felébredt, nem emlékezett pontosan, mit is, de nem bánta, hiszen kipihenten, jókedvűen ébredt, tehát biztosan szép álom lehetett… Mikor már teljesen kiszökött az álom a szeméből és úgy érezte, egy percet sem bír tovább aludni, mert olyan üdén kipihent, óvatosan kidugta a lábait a paplan alól. Egyik zoknija félig le volt csúszva, a másik pedig lejött a lábáról alvás közben, a paplan pedig maga alá rejtette. Gyorsan megkereste, visszahúzta őket, és papucsába bújva áttipegett a szüleihez. Bebújt közéjük és még egy kicsit összebújva ölelték egymást felkelés előtt. Végül a korgó gyomruk sürgetően figyelmeztette őket arra, hogy ideje lenne reggelizni.

Nemsokára ínycsiklandó illatok lengték be a konyhát, leültek, kicsit kócosan, de kedélyesen beszélgettek, nevetgéltek reggeli közben, élvezve a finom falatokat. Kata vidáman iszogatta meleg kakaóját, amit csak anya és apa tudott neki ilyen finomra készíteni. A recept is megvolt hozzá: finom tej, igazi kakaópor, némi cukor és sok-sok Szeretet. Így volt igazán mennyei a kakaó!

Reggeli után közösen összekészülődtek, megmosakodtak, rétegesen felöltöztek, nehogy fázzanak majd a séta közben, majd szendvicseket és innivalót készítettek. Kata úgy döntött, vinné a kis hátizsákját is.

-És ha már így, késő ősszel süt a nap, muszáj napszemüveget is vinnem!-gondolta Kata, de nem tudott dönteni, hogy a pillangósat vagy a sima rózsaszínt vigye el magával. Ezért hát betette csinos lánykás hátizsákjába mind a kettőt. Még a Nap is elmosolyodott később, mikor meglátta Katát az egyik napszemüvegben sétálni, mert igazán jól állt neki. Illett napszőke hajához és a kabátjához is.

Nem kellett sokat utazni és elérkeztek az erdő széléhez. Ott volt egy kis büfé. Kata szeretett volna fagylaltot, mert a kedvence volt, ráadásul még az oviban is az volt a jele, de sajnos ősszel, a hűvös időben már nem lehetett kapni, nehogy meghűljenek a gyerekek. Mire Kata elszomorodott volna, már meg is csapta pici orrát a kürtőskalács és a rétesek ínycsiklandó illata. Vettek párat, kényelmesen elfogyasztották a közeli padon, közben gyönyörködtek az eléjük táruló panorámában, a hegyek és völgyek lágy kuszaságában.

Nemsokára útnak indultak. Láttak már éppen hervadó virágokat, pirosat, sárgát, kéket, de a legtöbb helyen már majdnem mindent belepett az ezernyi színben tündöklő, színpompás őszi avar. Volt még egész halványzöld, zöldes barna, egészen sötét barna is akadt, aztán még narancsos és bordó, és mindezek ezernyi árnyalata. Az erdő illata pedig teljesen elvarázsolta őket. Láttak csigát, sok piciny hangyát, ahogy apró morzsát cipelnek, fürge gyíkot, fára simuló selymes és már egészen száraz, fakó mohát is, megsimogatva nagyon lehetett érezni a különbséget a kétféle moha között. Aki szerette volna, megsimíthatta a fa kérgét vagy megölelhetett egy fát, mert ez a mondás szerint boldogságot okoz. Ahogy minden ölelés, főleg, ha szeretettel adják. De hát, másképp nem is lehet, igaz?

Szinte térdig, -no, talán mégsem-, inkább csak bokáig gázoltak az erdei avarban, és a fákról lehullott falevelek kedvesen zörögtek-zizegtek a lábuk alatt. Ha a szülei megengedték, markolhatott is belőle és feldobhatta, csak vigyázni kellett, ne álljon pont alá, mert különben a falevelek bizony játékosan ráhullottak volna a hajára, ruhájára és úgy még összetéveszthették volna őt az Avar Tündérrel, aki az erdő békéjére vigyázott, ám a kirándulók számára láthatatlan volt.

Találtak egy tisztást, ahol egy játszótér is volt, új fa játékokkal, sok időt eltöltöttek ott. Volt hinta, mászóka, és labdáztak is a nagy pöttyös labdával, amit elvittek magukkal. A gyerekek fogócskáztak egymással és a szüleikkel vagy ha a gyerekek egy kis időre eljátszottak közösen, a szülők beszélgetésbe elegyedtek. A padon ülve elfogyasztották a szendvicseiket és a frissítő innivalót is, közben nézték a virgonc bárányfelhők és a szél táncát az égen, találgatva, ki milyen érdekes állatot vagy formát fedez fel benne.

Hamar eltelt az idő a jó levegőn, igazán élvezték az együtt töltött időt kint a szabadban. Kissé szürke felhők kezdtek bekúszni az égre távolról, ezért ideje volt hazafelé indulniuk, hogy még a nagy zivatar előtt idejében hazaérjenek. Furcsa mód a Napocskát nem takarták még el, de ezt egy cseppet sem bánták.

Hamarosan, az erdei út végén, nagy meglepetésükre, találtak egy másik büfét is, ahol vettek finom perecet, ami akkora volt majdnem, mint Kata kis arca. Hát, ilyen nagyot még sosem látott! A perec puha volt és sok só volt rajta. A perecet maga elé tartva, Kata a lyukain keresztül még kukucskált is, és arra gondolt, hogy ez most olyan, mint egy óriási perec-szemüveg. Ezen vidáman felkuncogott.

Jókedvűen, teli hassal igyekeztek hazafelé, és még épp idejében érték el az otthonukat. Alighogy levették a kabátokat és kezet mostak, eleredt a kiadós őszi eső. A Nap még mindig vidáman mosolygott, így hamarosan megpillantották az eső és a Nap közös alkotását, egy csodaszép szivárványt is!

Előfordulhat, hogy ha valaki igazán szerencsés, akkor láthat egyszerre két szivárványt is, ami nagyon különleges, és igen ritka látvány. Legalább egyszer életében, az is lehet, hogy majd felnőtt korában, de mindenki lát egy ilyen csodát! A legendák arról is szólnak, hogy az Egyszarvúak a szivárványon lovagolnak, és attól lesznek olyan különlegesek és szépek, hogy áthaladnak rajta. Mivel a szivárványt képtelenség utolérni, ezért Egyszarvút is ritkán látunk rajtuk, mert a szivárvány olyan messze van, hogy emberi szem olyan messzire nem láthat. De vannak mesebeli Egyszarvúak, a képeken, a mesékben és a képzeletünkben. Az igazán aranyos gyerekeknek pedig őrzik az álmát és álmukban csillámos varázs puszit adnak, hogy szépet álmodjanak, majd reggel elillannak vissza, a felhők mögött megbújó szivárványra, ahol kedvükre ugrándozhatnak.

Kata erre gondolt, mikor a friss, tiszta erdei levegő és kimerítő séta után kissé fáradtan megvacsorázott, meleg, málnaillatú habfürdőt vett, majd az esti mese meghallgatása után, az aznapi kedves élményekre gondolva, mosolyogva álomba szenderült.

Mert tudta, hogy ma újra igazán szépet fog álmodni…

-A Szerzői jogokra való tekintettel Egri Kata rajza/illusztrációja valamint a https://zsannakepesmese.blogspot.com/ blogban található tartalmak része vagy egésze egyéb helyeken nem jeleníthető meg Egri Kata szüleinek és a blog Szerzőjének engedélye nélkül.