18. mese: Télapó kabátja

Újra eltelt egy év, Télapónál reggeli után már nagy volt a sürgés-forgás. Az estére készülődtek, hogy  elvigyék a sok ajándékot a gyerekeknek az egész világon. Pontosan kellett elindulniuk, hogy legyen idejük egy éjszaka alatt mindenhová eljutni a sebes rénszarvasok húzta szánnal.

Halmokban érkeztek már november óta a levelek a gyerekektől, amikben rajzokat és kívánságokat küldtek a Télapónak. Még a borítékra is rajzoltak neki. Volt fehér, zöld, aranyszínű, rózsaszín, világoskék és piros boríték is. A manók gondosan kibontogatták, szétválogatták kívánságok szerint, listát is írtak. Még épp időben készítettek el és csomagoltak be gondosan mindent. Télanyó az utolsó simításokat végezte Télapó új ruháján. A réginek ugyanis az évek alatt a színe igencsak megkopott, ezért már ideje volt egy újat varrni, pedig Télapó igazán nem sokat hordta. Itt-ott pedig mintha kicsit szorította is volna, főleg pocak tájékon, ezért elhatározta, hogy az ünnepek után minden nap egy fél órát tornázni fog a manókkal. Télapó még ősszel megkérte Télanyót, hogy varrjon neki egy új ruhát, amikor felpróbálva a tavalyi ruháját, rájött, hogy bizony nem tudja összegombolni. A ruha annak rendje és módja szerint nagy precizitással és még nagyobb szeretettel el is készült, sehol sem szorított, nagyon kényelmes volt. A szőrme is vadonatúj volt rajta, új, fényes, fekete gombok kerültek rá. A sapka melegebb anyagból készült, mert minden évben egy picit hidegebb lett, -legalábbis Télapó így érezte. Kapott új csizmát is a frissen varrt ruhájához, lába kényelmesen szétterült benne, lábán a zoknija puha, piros és jó bolyhos volt. A manók olyan fényesre pucolták Télapó csizmáját minden évben, hogy saját, huncut kis arcukat is nézegethették benne titokban. Télapó megnyiratkozott, a szakállát is rendbe tette és rétegesen a ruhája alá öltözött, hogy ne fázzon a hosszú úton. A manók csoportosan pakolták fel a hatalmas zsákokat a frissen kitakarított szánra. A szerelő manók alaposan átnézték, nincs-e műszaki hibája, a garázsban lemosták és puha rongyokkal kifényesítették. A rénszarvasokat megetették, szőrüket megfésülték, agancsaikat feldíszítették, csengettyűiket a nyakukba akasztották. Minden csak úgy ragyogott az esti Holdfényben. A hó kisebb pelyhekben, de kitartóan esni kezdett, vékony rétegben bevonva a szán oldalát. Pár csibész hópehely megült Télapó vadonatúj sapkájának szélén.

Miután megvacsoráztak, Télapó egy rendkívül meleg, kockás takarót terített a lábára, három manót vett maga mellé, őket is betakargatta és útnak indultak. Télanyó integetett utánuk, látta, ahogy csilingelve elhaladnak a mosolygó, világító Hold előtt. Pontos tervük volt és listájuk, hogy hova mikor kell érkezniük, mennyi időt tölthetnek egy helyen az ajándékok becsempészésével. Sorban kipipálták, amikor mindent a helyére tettek, nehogy kimaradjon akár egy kis gyermek is. Szerencsére egészen jó időt fogtak ki. Nem volt vihar és az előrejelzések szerint nem is volt várható, csak a jövő héten. Már majdnem végeztek, egy erdőszéli kis ház volt az utolsó a listán, ahova egy kislánynak és egy kisfiúnak vittek ajándékot a fa alá.

A ház olyan hólepte volt, mint egy mézeskalács házikó, cukormázzal díszítve. Belopóztak a kerítésnél, és a hátsó ablakok felé vették az irányt. A teraszt keresték, mert a gyerekek szobájának ablaka éppen ott volt. Az ablaknyitó varázspor elhintése után az ablak zárjai kinyíltak.  Kissé nyikorogtak, ezért nagyon óvatosnak kellett lenniük. Nem nyitották túl nagyra, nehogy kihűljön a szoba. Télapó fellépett, hogy bemásszon. Már majdnem bent volt, mikor azt érezte, valamiért nem megy tovább. Ugyanis beszorult. Pont a hasánál.

- Ó, gondolhattam volna, hogy ez lesz! Már akkor, mikor az új övemet csak egy lyukkal arrébb tudtam becsatolni…! – és akkorát sóhajtott, hogy még a Karácsonyfa díszei is megremegtek és összekoccantak a szépen feldíszített fán.

A manók tolták, tuszkolták Télapót befelé, mert az idő sürgetett, amíg maradhattak, de a pocakja miatt nem mozdult se előre, se hátra. Ő is próbált segíteni a manóknak, a nagy erőlködésben még a szemüvege is bepárásodott. Közben a gondolatai is elkalandoztak, mert a házban nagyon kellemes meleg volt, a kandallóban pattogott a tűz. Ráadásul az egész kis házat körbelengte a fahéj és narancs illata, amely elkeveredett a cserepes fenyőfa összetéveszthetetlen és csodás illatával. Amikor a frissen sült mézeskalács aromája belekúszott az orrába, teljesen elgyengült. De a manók óvatos tologatása visszazökkentette a valóságba. A három kismanó kezdett megijedni, mert hamarosan kel fel a nap, nekik addigra már el kell hagyniuk a házat. Egyiküknek eszébe jutott, hogy talán a rénszarvasok segíthetnének, mégiscsak erősebbek, mint ők hárman együttvéve. Jó ötletnek tartották a javaslatot, ezért két rénszarvast kifogtak a szán elől és most már öten próbálták a beszorult Télapót bejuttatni a gyerekek szobájába, a lehető legkisebb zajjal.  Az ablak megint nyikorgott, és kezdett hideg is lenni, féltek, hogy a gyerekek véletlenül felébrednek. Ám szerencsére pár perc erőteljes tuszkolás és karácsonyi fohászkodás meghozta a várva várt eredményt. Télapó kiszabadult az ablakkeret szorításából és tompán puffant a gyerekszoba puha szőnyegén. Felállt, majdnem rálépett egy építőjáték darabjára, azután meg egy csipogóra, ami a háziak kiskutyájáé volt. Még idejében odébb tudott lépni, anélkül, hogy felébresztette volna a gyerekeket, majd megigazította a ruháját és a sapkáját. A manók beadogatták az ajándékokat, és bezárták az ablakot, hogy ne jöjjön be több hideg, a fűtést is picit feljebb vették, hogy a szoba visszamelegedjen. Télapó megsimogatta az alvó gyermekek fejét, elrendezgették az ajándékokat a szépen feldíszített, illatos fenyőfa alatt. A mézeskalács illata oda vonzotta a nappaliba Télapót és a manókat is. Ettek a gyerekek által kikészített süteményből, ittak a tejből, még almákat is találtak oda téve, amit a gyerekek az ott talált kis levélke szerint a fáradt rénszarvasoknak szántak. Ilyen figyelmességgel még nem találkoztak, szívüket megmelengette az a kedves szándék, hogy mindannyiukra gondoltak.

A kandalló előtt még melegedtek egy picit, belefeledkezve a látványba, de hamarosan az ablak alatt álló rénszarvas csengőjének csilingelése vissza zökkentette őket a valóságba. Indulniuk kellett, mielőtt a kedves háziak felébrednek. Kifelé már az ajtón mentek, hogy Télapó nehogy megint beszoruljon a vészesen nyikorgó és szűk ablakkeretbe. Varázsporral visszazárták az ajtót, majd befogták a szán elé a két rénszarvast. Az almákat betették a szánba, hogy majd otthon a rénszarvasok megehessék. Ellenőrizték a Karácsonyi Listát és amikor mindent rendben találtak, útnak indultak hazafelé. Télanyó az ablakból lesve már nagyon várta őket, mézeskaláccsal, bejglivel, meleg teával. A rénszarvasok mindegyike jóízűen rágcsálta a zamatos, piros almákat. Télapó átöltözött, és ekkor fedezte fel a szakadást az új kabátján, ami biztosan beakadt az ablakba, és ő észre sem vette a nagy izgalomban.  Már majdnem nagyon elszomorodott, de Télanyó kedvesen megnyugtatta, hogy holnap megvarrja úgy, hogy nyoma sem marad.  Azután kimossa és jövőre újra hordhatja. Hacsak… bő nem lesz rá addigra, mert ha tényleg minden nap tornázni szeretne a manókkal karöltve, még az is előfordulhat…

Télapó piros bársony köntösébe bújva, az Északi-sark legkényelmesebb karosszékében ülve pihente ki a nagy út fáradalmait. Segítői: Télanyó őmellé, a másik legkényelmesebb karosszékbe, a manók pedig a szőnyegre tett süppedős, pihe-puha, óriási párnákra telepedve és a lefekvő rénszarvasoknak dőlve, a finomságokat eszegetve, kissé fáradtan, de boldogan hallgatták a meghitt, karácsonyi dalokat.

-A Szerzői jogokra való tekintettel a http://zsannakepesmese.blogspot.com/ blogban található tartalmak része vagy egésze egyéb helyeken  nem jeleníthető meg a Szerző engedélye nélkül.