Molli egy vidám molylepke volt. Egy erdő széli házikóban élt, szép,
virágokkal teli mező szomszédságában, egy igen kedves család szekrényében, már
évek óta. A városból menekült ide, mert egyre kevesebb ennivalója volt, zavarta
a nagy zaj, a tömeg, a rohanás. Na és a patyolat tisztaság. Születése óta egy
sikeres ügyvédnő finom eleganciával berendezett otthonában élt. Akkor döntött a
végleges költözés mellett, mikor az ügyvédnőnek új bejárónője lett és Molli
folyton elcsúszott a tükörsima padlón és a patika tisztaságú polcokon is. A
bejárónő igen precíz volt, nem úgy, mint az elődje. Minden ragyogott állandóan
a tisztaságtól. Sehol nem volt egy ragacs, egy folt, egy régi kötött pulcsi,
még egy icipici porcicácska sem. A szekrényben csupa selyem holmi sorakozott,
csúsztak, túl illatosak voltak és Molli nem kedvelte a luxus ételeket, az igazi
hagyományos konyhára esküdött.
Egy idő után nem talált egy fogára való falatot sem a szekrényben, mert a
ház asszonya Molli egyre ritkább kóstolgatásainak nyomán támadt apró lyukak
miatt bosszankodva sokkal sűrűbben selejtezte ki a holmijait, mint korábban.
Így hát, Molli egy napon elhatározta, hogy új otthont keres távol a
várostól és itt hagyja az ügyvédnő hófehér, patyolat tiszta, bacilusoktól és
régi, ízletes ruháktól mentes, túlfertőtlenített otthonát.
Bepakolt a kis bőröndjébe, felkerekedett és meg sem állt addig, míg a
várost már csak nagyon messziről is éppen csak hogy látta, ha hátra pillantott.
Megérkezett egy csendes kisvárosba, mint később kiderült, inkább faluba, ahol
kiszemelt magának egy takaros fa házikót. A kertben lévő fán telepedett le és
egy ideig figyelte a háziakat, ugyanis biztosra akart menni, hogy jó helyet választ. Csak miután
meggyőződött arról, hogy tényleg kedvesek, vidámak, akkor fogta a kis bőröndjét
és repült óvatosan beljebb. Felfedezte a házat, körbejárta a szobákat,
megnézte, hogy hol, milyen szekrények vannak és végül úgy döntött, hogy a
háziasszony szekrényében telepedik le. Kipakolt, azután a nagy utazás után
kimerülve nyugovóra tért az egyik, reggelire kiszemelt puha pulcsin.
Idővel belakta a szerényt, megszokta a takaros kis otthont, megkedvelte a
háziakat, ennie is volt mit bőven, sőt! Itt volt mindenféle ruha, amire a foga
fájt: régebbi kedvenc darabok, közepesen használt, kinőtt, alig használt, sokat
mosott, de jó állapotban lévő, és vadonatújak is, nem győzött válogatni. A
vadonatúj ruhákon a friss lyukak felfedezését a ház asszonya velőtrázó
sikollyal nyugtázta. Molli ilyenkor kicsit szégyellte is magát, de
szégyenérzeténél nagyobb volt az étvágya.
A családban folyton cserélődtek a
ruhák, mert a gyerekek nőttek, az anyuka is szeretett vásárolni, egyedül a
dédinek voltak igazán régi, de tiszta ruhái, aki szintén a családdal élt. Molli
imádott itt élni és imádott -valljuk be- …enni. Igazi kis falánk molylepke
volt. Mindenevő. Mert hát nem csak a ruhákba evett bele, hanem a család
maradékaiba is, ha néha ebéd után vagy a kerti piknik után a háziak lepihentek
és nem pakolták össze azonnal étkezés után a megmaradt finomságokat.
Egy idő után változatosságra vágyott, ezért a család összes ruháját
felfedezte. Legjobban a gyerekek ruháit szerette, mert azok között akadt a
legtöbb régebbi, kinőtt, bár nem elnyűtt darab, és bizony ezek igazán zamatosak
voltak. A legkevésbé mára a dédi ruháit szerette, főleg azóta, hogy a dédi
egyik kedvenc blúzába evett bele pár héttel ezelőtt, mire a dédi fogta magát és
a mezőn szedett levendulát betette a ruhái közé. Hát, Molli annak nem bírta a
szagát, felfordult tőle a gyomra, így dédi szekrényét onnantól fogva elkerülte.
Az ottani ruhái így onnantól megmenekültek, aminek a dédi nagyon örült. Molli
kevésbé, hiszen kevesebb ruhadarabból mazsolázhatott, válogathatott kedvére.
Az utóbbi időben Mollival igencsak elszaladt a ló, mert eddig sem evett
keveset, de mostanában egyre többet és többet kívánt és fogyasztott is el.
Utána persze mindig lelkiismeret furdalása volt és megfogadta, hogy visszafogja
magát, mert azon kívül, hogy a kedvenc szoknyája nem jött már rá, egyre
nehezebben is mozgott. Sokkal lassabban tudott csak repülni, egyre fáradtabbnak
érezte magát, rosszul aludt, fájt a dereka, úgy érezte, be van rozsdásodva.
Ettől aztán még rosszabb kedve lett. Hogy felvidítsa magát, megint evett, mert
közben nem gondolt semmi másra, csak a sok finom falatra és ez okozott számára
leginkább boldogságot. De csak egy ideig.
Ahogy teltek a hetek, azon kapta magát, hogy hiába próbál, nem tud
kiszállni ebből az ördögi körforgásból. A mozgást is elhanyagolta, pedig régen,
még az ügyvédnő otthonában rendszeresen emelgette a parfümös üvegeket, sokat
nyújtott, néha jógázott is, hogy jó erőnléte megmaradjon.
Ma éppen megint egy ilyen szomorúbb napja volt, és éppen a tükör előtt
repült el. Eddig nem esett útba, jó ideje a rövidebb úton, a nappali ablakon
szállt ki a kertbe, nem az előszoba felől, ahol a tükör volt. Először elrepült
mellette, majd megtorpant és visszarepült. Kikerekedett szemmel nézte magát. Ez
ő lenne a tükörben? Hova lett a híresen vékony dereka? A formás lábai? Most
húsos volt mindenhol. Ijedten repült ki a verandára, ahol leült a lépcsőre.
Miközben alig ocsúdott fel a meglepetéstől és azon morfondírozott, mitévő
legyen, pillantása a szárítókötélre vándorolt. A háziasszony nemrég teregetett
ki, finom illat szállt a mező felé a kertből, ahogy a frissen mosott ruhákat
szárította a szél, melengette a nap. Meglátta a kiterített ruhákat és
összefutott a nyál a szájában. Majd egyszer csak megcsapta az orrát valami
finom illat. Most vette csak észre, hogy a kertben otthagyták a délutáni
piknikből maradt finomságok maradékát. Itt már nem bírt magával, nem bírt
ellenállni ennek a sok finomságnak, hát neki esett. Felfalta a piknikből
megmaradt gyümölcsöket, a dinnyét, az almát és még a körtét is, pedig azt nem
annyira szerette. Megitta az összes üdítőt, megette a megolvadt fagyit, még a
dédi kint felejtett szalagos szalmakalapjába is bele evett. Egyszerűen nem
bírta abba hagyni, mert a finom illat emlékeztette a szárítókötélen száradó
friss, tiszta ruhákra. Evett az anyuka kedvenc új sárga felsőjéből, az apuka
kék nadrágjából, megette a kisfiú piros zoknijainak sarkait, megrágott egy
óriás piros kötött csizmát, amiről utólag kiderült, hogy abba szokta hozni a gyerekeknek
az ajándékot a Mikulás. Kiharapta a kisfiú alsónadrágját, az anyuka edényfogó
kesztyűjét, a kislány új szoknyáját, legvégül pedig a kockás konyharuha közepét
is befalta. Itt már úgy érezte, kidurran, muszáj leülnie, így nehézkesen
leheveredett a veranda tövébe, mozdulni is alig bírt.
Ahogy így szusszant egyet, arra repült egy lepke és a közelében leszállt
egy virágra. Ahogy leszállt a virágra, a szárnyait összecsukta. Molli ezen úgy
meglepődött, hogy megszólította:
-Szia, Molli vagyok, egy ruhamoly. Te miért csukod össze a szárnyaidat, ha
leszállsz? Ki vagy te?
-Szia, Liliána vagyok, fecskefarkú lepke, hiszen láthatod, elég feltűnő és
szép vagyok. A hamis szem rajtam kék és piros, ami az álcám is.
-Én nem vagyok olyan színes, nekem el kell bújnom a házban, nehogy
megtaláljanak, nem lehetek feltűnő. De én széttárom a szárnyam, ha leszállok,
te miért csukod össze?-kérdezte Molli.
-Mint mondtam, én fecskefarkú lepke vagyok, ezért összecsukom a szárnyam,
ha leszállok, te pedig molylepke vagy. Nem vagyunk egyformák. De miért ülsz itt
kint, rosszul vagy?-kérdezte kedvesen Liliána.
-Pihenek, nagyon tele ettem magam, mozdulni is alig bírok. -sóhajtotta
szomorúan Molli.
-Igen, láttam az előbb, mikor errefelé repültem, hogy szinte mindent
felfaltál. Hogy bírsz egyszerre ennyi mindent megenni? Nem leszel rosszul?
–kérdezte Liliána.
-Á, ne is mondd, most is rosszul vagyok, annyit ettem. De egyszerűen nem
bírok ellenállni a sok finom falatnak. Ám pont ma megláttam magam a tükörben…
-mondta szomorúan Mollli. –Olyan dundi lettem, csúnyának érzem magam. Fáradt
vagyok, nehezen mozgok, erőtlen vagyok és semmihez sincs kedvem, ha erre
gondolok, csak enni, újra és újra. Te pedig olyan szép karcsú vagy…! –nézett a
másik lepkelányra szomorúan és irigykedve.
-Köszönöm, Molli! Tudod, -kezdte Liliána –fél éve pontosan így éreztem
magamat én is. Semmit nem mozogtam, sokat ettem, minden búmat-bajomat evésbe
fojtottam. Végül elegem lett és elhatároztam, hogy változtatnom kell, mert
igenis jól akarom magamat érezni a bőrömben. Nem akartam egy újabb fogyókúrát,
új életet akartam! –mesélte lelkesen. –Minden héten 3-4 napot mozgok, ha csak
20-30 percet is. Néha nagyon nehéz elkezdeni, de utána mindig megdicsérem
magamat, mert olyan jólesően elfáradok és boldognak érzem magam. Szoktam nem
csak edzés után, hanem csak külön is nyújtani, kellemes zenére és azóta a
lábaim, a szárnyaim is könnyebben mozognak. Nem csak jógázom, hanem nyújtok is,
néha futok, extra gyorsan repülök, többféle sportot kipróbáltam, és amelyik
kedvemre való volt, azokat váltogatom, hogy ne legyen unalmas. Eleinte minden
nap mozogtam, de azt olvastam, hogy kell a pihenő nap is, hogy az izmok is
pihenhessenek.
-Én eszek mindent, amit szeretek –folytatta a lepkelány. –Úgy döntöttem,
nem akarok megvonni magamtól semmit. Csak kis adagokat eszem, többször egy nap.
És amióta mozgok rendszeresen, sokkal jobban érzem magam. Nem kell ám lemondani
a finomságokról, amit szeretsz, de esetleg ehetnél te is kisebb adagokat és
akkor nem éreznéd magad ennyire erőtlennek, főleg ha mellette kicsit tornáznál
is. Iszom este citromfű teát, és levendula olajjal párologtatok, hogy
megnyugodjak és jobban aludhassak. Sok folyadékot iszom, Szoktam néha egy napot
böjtölni, de azt nem nagyon bírom, így inkább zöldség vagy gyümölcsnapokat
tartok. Iszom néha egy hónapig csalánteát, az kitisztítja a vért. Ezek a kis
változtatások nekem nagyon sokat segítettek. Esetleg próbáld ki, nálad is
beválik-e, ha így most nem jó neked és meglátod, kis idő múlva újra telve
leszel energiával, frissebbnek érzed majd magad. -javasolta a kecses lepke.
-Köszönöm a tanácsaidat, még átgondolom…-felelte Molli töprengve.
-Nekem most tovább kell repülnöm, Molli, minden jót kívánok Neked! Ha
legközelebb erre járok, ígérem, meglátogatlak, jó?-búcsúzott el Liliána.
-Minden jót Neked is, Liliána, vigyázz magadra! Szerencse kísérjen utadon!-felelte
neki. -És köszönöm! -kiáltott utána Molli. Még sokáig integettek egymásnak,
ahogy Liliána egyre távolodott.
A kis lepkelány a teraszon estig töprengett azon, amit Liliána mondott és
igazat adott neki. Az utóbbi időben valóban egyre erőtlenebbnek és gyengébbnek
érezte magát, talán még depresszióba is esett. Mikor beesteledett, berepült a
házba, majd a szekrénybe, még vacsorázni sem bírt, úgy teleette magát. Egész
éjjel forgolódott, nem aludt jól. Reggel új elhatározásra ébredt. Összeírta a
terveit, életmódot akart váltani.
Másnap reggel kitakarította a fekhelyét, eléggé el is fáradt. Elővette a
kedvenc szoknyáját és a ruháit, amelyek már nem jöttek fel rá. Elhatározta, hogy
újra szeretné ezeket hordani és mindent meg is fog tenni azért, hogy jobban
érezze magát kis molylepke testében. Írt egy edzéstervet, melyik nap milyen
mozgást szeretne végezni, bejelölte a pihenő napokat is és olyan eltökélt volt,
hogy be is tartotta, a nap végén pedig kipipálta a felírt és teljesített
feladatokat. Egyik nap 10 guggolást csinált, utána felüléseket végzett, a
következő edzésen súlyzóként emelgette a gyerekek zoknijait a szekrényben és a
könnyített fekvőtámasszal próbálkozott. Mikor megerősödött, már a felnőttek
zoknijait használta. A harmadik
alkalommal nyújtott, „tokától bokáig” –ahogy viccesen magára gondolt.
Figyelt, hogy ne egyen kipukkadásig, hogy nagyokat tudjon repülni a mezőn,
ám nem ment még túl messzire. Szívesen meditált és jógázott is az erősítő
gyakorlatok mellett, a mozdulatokat pedig az anyukától leste el, mikor
kikukkantott esténként a szekrényből. Lassan, fokozatosan megerősödött,
frissebbnek érezte magát, kevesebb ételt kívánt, sok friss vizet ivott. A dédi szekrényében
lévő levendula illata sem zavarta már annyira, de azért elkerülte. Rosszkedve
szép lassan elmaradt, kipihenten ébredt reggelente.
Legközelebb, mikor Liliána ősszel újra arra felé repült, alig ismert rá,
ugyanis Molli teljesen megváltozott. A kis molylepke lány örömmel mutatta neki
a kedvenc szoknyáját, amibe újra belefért.
Repültek is két nagy kört a mezőn, miközben felhőtlenül beszélgettek, ahogy
ezután mindig, amikor Liliána meglátogatta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése