2021. június 4., péntek

27. mese: A virágos kert

 


Margó néni már sok éve egyedül volt, pont azóta, amióta Papó már a Mennyben élt. Legnagyobb boldogságát a virágos kertje jelentette számára, az egész faluban az a hír járta, hogy az övé a legszebb és leggondozottabb kert. Valóban gyönyörű kert volt, látszott, hogy Margó néni a háztartási munkák és a háztáji jószágok körüli teendőkön kívül szinte minden szabad percét ott tölti. Szépséges virágai meghálálták a gondoskodást, még a szomszéd faluból is a csodájára jártak. A kert tele volt színpompás virágokkal, tulipánnal, ibolyával, rózsákkal, krizantémokkal és a méhek boldogan zümmögtek körülöttük, mohón gyűjtötték a  finom nektárt.

Margó néni szeme néha a már kissé rozoga kerítésre tévedt.

-Ráférne egy festés már… -kalandoztak el a gondolatai, miközben hol a lenyugvó napot, hol a kerítést figyelte. –Jövő héten megcsináltatom! Megkérem a szomszéd Tibor bácsit, segítsen, - határozta el- ő úgyis egy ezermester.

Ám aztán mindig közbejött valami teendő és a kerítés javítása elmaradt. Hol a házban akadt sürgős teendője, hol főznie kellett, hol pedig a szomszédasszonyokkal találkozott és sétáltak a friss levegőn, máskor meg éppen beszélgettek vagy kártyáztak egy jót együtt.

Lassan közeledett az ebédidő, a néni már melegítette is a finom ebédet. Miután megebédelt, úgy döntött, lepihen egy kicsit délután. Mostanában rászokott erre, nagyon jól esett kipihennie a délelőtt fáradalmait, sokkal frissebbnek érezte magát a nap többi részében. Kissé korábban ébredt, mint kellett volna, valami zajt hallott a bejárati ajtó felől. Igyekezett gyorsan felkelni és az ajtóhoz sietett. Mikor kinyitotta, majdnem elájult attól, amit meglátott. A kert teljesen szét volt dúlva, az egyik virág balra, a másik jobbra dőlt és az egykor rendezett kertet kisebb-nagyobb gödrök tarkították. A kert közepén pedig egy kutya randalírozott. Épp a csontját ásta el, miután nagy nehezen eldöntötte, melyik csinos gödröt válassza.

Margó néni felocsúdva a megdöbbenésből, olyan éktelen haragra gerjedt, amin még önmaga is meglepődött, mivel mindenki csupaszív-csupanyugalom természetűként ismerte. Hát, ebben a pillanatban minden volt, csak nyugodt és kedves nem. Felkapta a seprűjét és kiabálva elkergette a csibész kutyát. Az ijedt ebnek még épp annyi ideje maradt, hogy drága kincsét, a csontot a szájába kapja és elszaladt.

Margó néninek több órába telt, mire rendbe szedte a kertet. Estére minden porcikája sajgott a sok munkától. Még el is sírta magát és nem csak a fáradtságtól, hanem elkeseredettségében is, mennyi munkája veszett oda. Vacsora után nehezen jött álom a szemére.

Másnap reggel, ébredés után a néni sietve igyekezett a kertre nyíló ablakhoz és aggódva pillantott ki, de megnyugodva látta, hogy a kert ugyanolyan rendezett, mint ahogyan este hagyta. Ebéd után újra lepihent. Később azonban megint szokatlan zajra ébredt. Rossz előérzete támadt, ahogy felült az ágyában, majd az ajtóhoz sietett. Mikor kinyitotta és meglátta a kertet, szóhoz sem jutott. Hát nem újra ott randalírozott a tegnapi kutya? Annyi szerencséje volt, hogy most a virágok már nem érdekelték, a betemetett gödrök annál inkább. Margó néni újra seprűt ragadott és újra elkergette a lókötő kutyát. Aznap is késő este lett, mire sikerült rendbe tennie a kertet az ásások után. Fáradtan roskadt az ágyba, vacsorázni sem volt kedve.

-Vajon hol szökhetett be? –töprengett gondterhelten. –Biztosan a rozoga kerítés lécei között. Most már tényleg ideje megjavíttatnom! –határozta el. –Hát nem hagyhatom, hogy ez a kutya minden egyes nap szétszedje a gyönyörű kertemet! –háborgott. –Nem győzöm erővel, ha naponta kell rendbe tennem. –gondolta fáradtan és szomorúan.

Reggel megint aggódva nyitotta ki a bejárati ajtót, de éppúgy, mint előző nap a reggeli órákban, mindent rendben talált. Imádkozott, hogy a kutyus ne cincálja szét még harmadszorra is a kertet.

Ebéd után ismét lepihent. Délután, mikor megint zajt hallott, azonnal a rosszcsont kutya jutott eszébe. Olyan fürgeséggel pattant ki az ágyból és ment az ajtó felé, hogy még maga is meglepődött. Azon viszont még jobban, hogy most nem a kutya okozta a zajt, hanem egy idegen, aki éppen Margó néni féltve őrzött ezüstjei között kutakodott. Az ajtó tárva-nyitva volt, biztosan ott tört be. Mikor a tolvaj észrevette, hogy rajta kapták, fenyegetően a néni felé indult. Ahogy odaért elé, ütésre emelte a kezét. Az idős hölgy rémülten csukta be a szemét és megadóan várta, mi következik. Azonban hirtelen a tolvaj élesen felkiáltott. Mire Margó néni szeme kinyílt, már csak azt látta, hogy a kóbor kutya, amelyik eddig a kertjében olyan nagy rendetlenséget csinált, most a rémülten, jajveszékelve menekülő bűnözőt kergeti, ám előtte a lábát még megharapta és a nadrágját is alaposan megszaggatta. Sokáig kergette, jó messzire, hogy eszébe se jusson többet visszajönni. Haragos és védelmező ugatása, amivel tetteinek nyomatékot adott, messzire elhallatszott.

Mikor a kutyus kifáradva visszaért, a kerítés mellett a kapuban az aggódó néni már várta. Hálásan hajolt le hozzá és szorosan magához ölelte. Az elejtett csontot visszaadta a kutyának és miután behívta a házba, a legnagyobb és legfinomabb húst sütötte ki megmentőjének. A bátor kutyus olyan nagyon éhes volt, hogy hamar befalta az ízletes falatokat.

Attól a naptól fogva elválaszthatatlanok lettek. Margó néni Macinak nevezte el a bátor kutyust, a házikójára egy szép névtáblát is készíttetett. Mindig együtt töltötték a napot. Ha a néni főzött, Maci a konyhakőre heveredett és nedves orrával izgatottan szippantotta be az ígéretes illatokat. Este az ágy mellett őrizte az idős hölgy álmát és ha a néni a csirkéket etette, akkor a kényelmes óljában szunyókált vagy a kerítésnél figyelte a környéket. Egyik nap Tibor bácsi megjavította a kerítést, Margó nénivel közösen festették szép fehér színűre.

A kutyus új otthonra lelt és nagyon megszerették egymást. Margó néni hálája jeléül a kert egy részét elválasztotta a virágoktól és ott Maci annyit ásott, túrt és annyi csontot rejthetett el, amennyit csak akart. 


-A Szerzői jogokra való tekintettel a http://zsannakepesmese.blogspot.com/ blogban található tartalmak része vagy egésze (beleértve az illusztrációkat is) egyéb helyeken nem jeleníthető meg a Szerző/Alkotó engedélye nélkül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése